A koreai háború és az ENSZ-erők VI. – Állóháború és patthelyzet

Az Ötödik Offenzíva kudarca és az 1951. július 10-én megkezdett tárgyalások nem vetettek véget a harcoknak, csak megváltoztatták annak jellegét: megszűntek a nagyszabású „mobil” hadműveletek, és a hadviselő felek a statikus hadviselésre rendezkedtek be. Tekintettel arra, hogy most már a tűzszüneti vonal pontos meghatározása vált a legfontosabb kérdéssé, mindkét hadviselő fél fő céljává tárgyalási pozíciójuk javítása vált. A háttérben meghúzódó fő érdekkülönbség abban állt, hogy a kommunista oldal a tűzszüneti vonal meghatározásakor ragaszkodott volna a 38. szélességi körhöz, míg az USA és az ENSZ álláspontja szerint annak az aktuális – és dél-koreai szempontból jobban védhető – frontvonalhoz kellene igazodnia. Ennek és a további felmerült problémás kérdések megoldásának még további két évnyi háborúskodás volt az ára.

Amerikai tengerészgyalogosok pihennek meg egy koreai kunyhó előterében, miután semlegesítették az ott rejtőzködő lövészt. (1951. szeptember 24.) (1)

A kialakult állóháborús helyzet szó szerinti felőrlő háborúvá vált, amely során Mao Ce-tung és Peng tábornok a kifogyhatatlannak tartott kínai élőerőre támaszkodva morzsolta volna fel a szembenálló felet. Ennek a taktikának a középpontjában elsősorban a kisebb léptékű támadások, egy-egy zászlóalj módszeres megsemmisítése állt. Az úgynevezett "libikóka csatákban" a kommunista erők addig támadnak egy meghatározott ENSZ-állást – függetlenül attól, hogy az ENSZ-katonák azt a harcok során hányszor foglalják vissza –, amíg az ENSZ-csapatok utánpótlása ki nem merül. Az amerikai és ENSZ-erők ezzel szemben hatalmas tűzerejükre és a frontvonal fölötti légi fölényükre támaszkodva akarták a kommunista csapatok utánpótlását „kiapasztani” (bár a szovjet, majd kínai és észak-koreai repülőgépek megjelenése alapjaiban borította fel a Korea fölötti légi egyensúlyt, ők csak a hátország védelmét látták el, és a fronton vagy annak közelében harcoló alakulatok számára nem nyújtottak légi fedezetet).

1951 második felétől kezdve a háborús feleket szétválasztó frontvonal viszonylag állandó maradt és nem került sor a korábbiakhoz hasonló nagy szárazföldi offenzívákra. Ehelyett az aktív védelem részeként az őrjáratok közötti folyamatos összecsapások, a rajtaütések és egy-egy kulcsfontosságú pozíció vagy hegycsúcs megszerzésért folytatott, kisebb egységek közötti elkeseredett harcok, valamint kölcsönös tüzérségi párbajok lettek a háború mindennapjainak jellemzői.

Az ENSZ-csapatok részéről a támadások célja arra korlátozódott, hogy megtartsák és megerősítsék az ’MLR-t’ ('Main Line of Resistance'), azaz a fő védelmi vonalat, valamint, hogy fenntartsák és megvédjék az ez előtt létrehozott előretolt állások és megfigyelőállások vonalát (’line of outposts’). Az ’MLR’ szolgált az ellenséges támadások megállítására, míg az előretolt állások – amik jellemzően egy-egy szakasz által védett bunkerek voltak – célja az volt, hogy a "senki földjén" a lehető leghamarabb felfedezzék és lelassítsák a potenciális támadásokat. A lőállásokat, bunkereket és lövészárkokat homokzsákokkal és farönkökkel erősítették meg, és szögesdróttal, gyalogsági aknákkal, botlódrótos jelzőfáklyákkal, valamint különböző improvizált – például benzinnel vagy napalmmal töltött hordókból kialakított – robbanó csapdákkal biztosították. Fényszórók és különböző világító lövedékek fényével próbálták felfedni és akadályozni az éjszaka aktív kínai és észak-koreai csapatok mozgását és támadásait. A terület meghatározó pontjait előzetesen felmérték és egyeztették a tüzérségi egységekkel, hogy kérésre azonnal tűz alá tudják venni az előre meghatározott pontokat. A két védelmi övből álló rendszer így 15-45 kilométer mély védelmi rendszert alkotott. A földalatti bunkerek, szögesdrótakadályok és aknamezők rendszere, a tüzérségi és aknavetőtűz, a mesterlövészek állandó fenyegetése, valamint a kiégett tankokkal, lelőtt repülőkkel, eldobott fegyverekkel és halottak testével borított terület sokaknak az I. világháborús hadszíntereket juttatta eszébe. Ezen a néhány (vagy akár kevesebb mint egy) kilométer széles „senki földjén” folytak a raj vagy szakasz nagyságú felderítő és harci őrjáratok, valamint a szakasztól hadosztály (de leggyakrabban zászlóalj) nagyságig terjedő rajtaütések, amelyek célja elsősorban a fogolyszerzés és a szembenálló előretolt állás elpusztítása volt.

A 38. szélességi kör mentén húzódó 'MLR' vagy 'Main Line of Resistance', az ENSZ-csapatok fő védelmi vonalának árokrendszere, háttérben a sok harcot megélt 'Heartbreak Ridge'. (2)

Amerikai katona mutatja meg bunkere bejáratát, közvetlenül mellette egy aknabecsapódás okozta kráter. (1951. október 17.) (3)

Egy 81 milliméteres aknavető-lövedék és egy 55 gallonos (208 literes) benzineshordó kombinálásával létrehozott, gyalogság elleni és világító robbanóeszköz működés közben. (1951. május 12.) (4)

Brit katonák éjszakai őrjáraton. (5)

A tengerészgyalogosok egyik mesterlövésze célozza meg az ellenséges állást a 'Siberia' vagy 'Siberia Hill' nevű előretolt pontnál. (6)

A kommunista csapatok által emelt és aláaknázott úttorlasz egy szűk hegyvidéki átjáróban Yanggu közelében. (1951. augusztus 5.) (7)

Fényszórók keresik a kommunista csapatok aktivitására utaló jeleket. (1952. február 24.) (8)

A harckocsik mint frontvonalbeli tüzérségi eszközök kaptak szerepet legtöbbször ebben a statikus hadviselésben. Elsősorban bunkerek elpusztítására használták őket, azonban a magaslati állásaikba való feljutásuk sokszor kihívásokkal járt és 50-100 métereket csúsztak vissza a meredek hegyoldalakon. Egyik fontos feladatuk a kínaiak és észak-koreaiak előretolt tüzérségi megfigyelőállásainak semlegesítése volt, mivel a kommunista erők tüzérsége légi megfigyelés és irányítás híján csak ezekre hagyatkozhatott. A sérült bunkereket és állásokat a kínaiak vagy észak-koreaiak sokszor éjszaka javították ki, ezért a járműveket gyakran fényszórókkal is felszerelték. A tankok és önjáró légvédelmi lövegek vagy gépágyúk ezen kívül az őrjáratok és rajtaütések tűztámogatásából is aktívan kivették részüket.

Amerikai tank személyzete készül fel a következő tűzcsapás végrehajtására. (9)

Az amerikai tengerészgyalogság tankjai lövik éjszakai bevetésük során a kommunista csapatok utánpótlási létesítményeit. (10)

 

Egy 8 inches (203 milliméteres) tarack támogatja a dél-koreai 5. Gyaloghadosztály katonáit Yanggu közelében. (1951. augusztus. 21.) (11)

A frontvonal másik oldalán a kínai–észak-koreai védelmi rendszer három védelmi övből állt össze, összességében 30-50 kilométer mélységben. A kommunista csapatok is hasonló célokkal hajtották végre rajtaütéseiket, vagyis feladatuk ellenséges állások és harceszközök megsemmisítése, felderítők semlegesítése, támadás megakadályozása és foglyok szedése volt, általában raj vagy szakasz, ritkább esetben század nagyságú erőkkel. Tüzérségi eszközeiket jellemzően jól álcázott, leginkább fedett alagútszerű erődítményekből használták.

Bár az észak-koreai hadsereg megsemmisülése után a kommunista csapatok szolgálatában csak minimális mennyiségű páncélozott jármű állt, 1951 áprilisáig az észak-koreaiak már 77 tankkal és 63 önjáró löveggel rendelkeztek, a háború végére számuk 255 darab T-34 tankra és 127 SZU-76 önjáró lövegre gyarapodott. A kínai beavatkozás kezdetén a CPV nem rendelkezett páncélos erőkkel, a háború során azonban megkezdődött a T-34 és ISZ-2 tankok szállítása. Páncélos egységeik száma 1953 első félévében ugrott meg jelentősen, így a háború befejezésekor 391 darab páncélos járművel: 278 darab T-34 és 38 darab ISZ-2, valamint 27 darab SZU-122 és 48 darab SZU-76 önjáró löveggel rendelkeztek. Az utánpótlás nehézségei miatt azonban a járművek állandó alkatrészhiányban szenvedtek, ezért a szerelők és mérnökök kilőtt páncélosokból és önjáró lövegekből távolítottak el és használtak fel alkatrészeket, például csak 1952-ben 150 tonnányit.

A tankok és önjáró lövegek is szerepet kaptak a frontvonal körüli harcokban, 3-4 tankból álló csoportok támogatták a gyalogságot a nagyobb rajtaütésekben, szinte mindig éjszaka – vagy rossz látási viszonyok esetén akár nappal is –, amikor az ENSZ-légierő működése korlátozott volt. Emellett a páncélosok és önjáró lövegek szerepet kaptak a partvonal védelmében, illetve ellenséges partraszállás esetén az ellentámadás gerincét jelentették, valamint felhasználták őket a koalíciós hadihajók ellen is. A lövegek kezelői a part menti szigetek segítségével mérték fel a távolságot, mivel a tankok lövegének irányzéka csak 5 kilométeres távolságig tette lehetővé a távolság pontos meghatározását. A nyugati parti harcokban felhasználták a korábban zsákmányolt 12 amerikai tankot is.

Kínai katonák kiterjedt földalatti erődítményrendszerükben, amely a frontvonaltól egészen Korea mélyéig elnyúlt. (12)

Kínai katona céloz géppuskájával. (13)

Kínai gyalogság elleni robbanószerkezet, ami lényegében egy 8 fontnyi (nagyjából 3,6 kilónyi) TNT-vel és kövekkel megtöltött benzineshordóból állt. (1951. június 15.) (14)

A kommunista oldal főerejét – szovjet-orosz kutatók szerint – összesen 72 gyaloghadosztály, 2 gépesített hadosztály és 4 tengerészgyalogos dandár jelentette, ebből 51 gyaloghadosztály volt kínai, a 23 fennmaradó hadosztály és a tengerészgyalogos dandár észak-koreai (ehhez jött 3 tüzérségi, 1 rakétatüzérségi, 2 tankelhárító tüzérségi, 4 légvédelmi tüzérségi hadosztály, valamint a további specializált, független ezredek és hadosztályok). Az 1 341 313 főnyi Koreában állomásozó kommunista haderő a Kínai Népi Önkéntes Hadsereg (CPV) 948 299 kínai és a Koreai Néphadsereg (KPA) 393 014 észak-koreai katonájából állt össze. Velük szemben az ENSZ-főerőket 16 gyalog- és 1 tengerészgyalogos hadosztály (ebből 7 amerikai és 10 dél-koreai) és 4 gyalogsági dandár alkotta, kiegészülve számos független ezreddel és hadosztállyal. Ez 220 ezer amerikai, 250 ezer dél-koreai és 35 500 további ENSZ-katonát, vagyis összesen 505 ezer főt jelentett. Azonban a kommunista csapatok jelentős részét a partvidékek védelmének feladatai kötötték le, így a frontvonalnál közvetlenül érintett csapatok létszáma a kínaiak és észak-koreaiak részéről 423 416 katonát, velük szemben pedig mintegy 345 00 ENSZ-katonát jelentett.

Az amerikai hírszerzés becslései szerint Koreában a frontvonal északi oldalán 459 ezer kommunista katona állt készenlétben, ebből 248 ezer fő volt kínai és 211 ezer észak-koreai, valamint rajtuk kívül 7500 észak-koreai harcolt gerillaként délen. Velük nézett szembe 554 ezer ENSZ-katona, ebből 253 ezer volt amerikai, 273 ezer dél-koreai és 28 ezer fő a többi koalíciós országhoz tartozott.

 Aknaveszélyre figyelmeztető tábla valahol Koreában. (15)

1951 ősze folyamán az ENSZ-erők több támadást is indítottak, hogy ezzel mozdítsák előre az időközben félbeszakadt tárgyalásokat. Különösen véres harcok alakultak ki egy-egy önmagában jelentéktelennek tűnő, de elhelyezkedése miatt fontos stratégiai pont, tereptárgy vagy magaslat elfoglalásáért, amelyek a legtöbb esetben számos alkalommal cseréltek gazdát. Közülük a leghíresebbek vagy leghírhedtebbek a ’Punchbowl’, a ’Bloody Ridge’, a ’Heartbreak Ridge’, a ’The Hook’, a ’Bunker Hill’, az ’Old Baldy’, a ’Little Gibraltar’ és a ’Porkchop Hill’ pontok voltak. Elnevezésük legtöbbször a tereptárgyak formájára utalt, mint például a 'Punchbowl' vagyis a "Puncsos tál", a ’The Hook’ vagyis „A Horog”, az ’Old Baldy’ vagyis „Vén Kopasz” vagy a ’Porkchop Hill’ vagyis a „Sertésszelet-domb”.

Az 'Old Baldy' látképe 1953 elején egy Mosquito repülőgépből fényképezve. A háború statikus jellegének következtében alakult ki ez a fák nélküli és az I. világháború lövészárokharcaira emlékeztető tájkép. (16)

A 'Bloody Ridge' és a rajta állomásozó katonák csoportjai. (17)

A 'Heartbreak Ridge' sziluettje. (18)

A ’Punchbowl’ egy csipkézett hegyekkel szegélyezett kör alakú völgyet takart, amelyhez délnyugatról három magaslat kapcsolódott, amik együttesen a beszédes ’Bloody Ridge’, azaz „Véres gerinc” nevet kapták. Csak a ’Bloody Ridge’-ért folytatott harcokban az észak-koreaiak és kínaiak a becslések szerint 8 ezer (más forrás szerint 15 ezer) főnyi, az ENSZ-csapatok amerikai, dél-koreai és fülöp-szigeteki katonái közül pedig 2700 főnyi veszteséget szenvedtek.

A 'Punchbowl' és térsége. A térkép méretaránya jól tükrözi, hogy gyakran mennyire kis területen összpontosultak a harcok. (19)

Egy 81 milliméteres aknavető kezelői tartják tűz alatt a kommunista csapatok állásait a 'Punchbowl'-on. (20)

Az ENSZ-csapatok szinte mindig napközben és világosban indították meg támadásukat tüzérségi és légi előkészítés után. Ha elfoglalták a célnak kijelölt pontot, azonnal érkezett az ellentámadás, amit a kommunista csapatok leginkább éjszakára időzítettek. Emiatt az amerikaiak gyakran egész éjszakára megpróbálták fényszórókkal, világító bombákkal vagy lövedékekkel kivilágítani az elfoglalt CPV- vagy KPA-állásokat. A kínai és észak-koreai gyalogsági támadásokra leginkább éjszaka vagy rossz – esős, ködös – idő esetén nappal került sor, amikor minimálisra korlátozódott az ENSZ légierejének aktivitása.

Hasonló minta szerint zajlott a 11 kilométer hosszú dombképződmény magaslatain kialakított állások birtoklásáért folytatott küzdelem, ami emiatt kiérdemelte a ’Heartbreak Ridge’, vagyis a „Szívfájdalom Gerinc” elnevezést. Az amerikai repülők, tankok és tüzérség órákon keresztül lőtték a magaslatot, mielőtt az amerikai és francia gyalogsági egységek bunkerről bunkerre haladva küzdötték fel magukat a hegytetőre. Ott kimerülve és megfogyatkozott lőszerrel várhatták a menetrendszerűen – sokszor éjszaka – érkező ellentámadásokat, amelyek elkerülhetetlenül kézigránátpárbajban, szurony- és közelharcban értek véget, hogy aztán az egész kezdődhessen újra a legelejéről…. A ’Heartbreak Ridge’ elfoglalására indított első támadássorozat két héten keresztül zajlott. Végül M4 Sherman tankok közvetlen bevetésével biztosították a magaslatot és környezetét, de addigra az egy hónapra elnyúló harcokban a veszteségek meghaladták a 3700 főt (az észak-koreaiak és kínaiak veszteségeit 25 ezerre becsülték). Sokat elmond a harc képéről, hogy ez alatt az egy hónap alatt mintegy 13 ezer tüzérségi, 119 ezer aknavető, 18 ezer hátrasiklás nélküli löveg lövedéke mellett 250 tonna légi bombát használtak fel az ENSZ-csapatok.

Kézigránáttal felfegyverzett kínai katona akció közben. (21)

 

Amerikai tengerészgyalogosok keresnek menedéket lövészárkukban a közelükben becsapódó aknagránát robbanása elől. (22)

A lövészárkaikba beásott kínai katonákkal folytatott kézigránát-párbajban megsérült szakaszvezető vár elszállítására a 'Hill 717' magaslaton. (1951. július 3.) (23)

 

Amerikai gyalogosok használják ki a ’Heartbreak Ridge’ közelében lévő állásuk rejtekét a kommunista csapatoktól mindössze 30-40 méterre. (1952. augusztus 10.) (24)

Nagyjából ezidőben zajlott le az Imjin folyótól északra fekvő, Jamestown-vonalnak is hívott magaslatok elfoglalásáért megindított támadás, az ’Operation Commando’ is, amely során az amerikai, brit, ausztrál, kanadai és új-zélandi erők elfoglalták a ’Hills 235’, ’Hill ’355’ (Kowang San) és ’Hill 317’ (Maryang San) magaslatokat, amelyek közül csak az utóbbit kellett feladniuk a novemberi kínai ellentámadás miatt.

1951 őszének sorozatos offenzívái közül a két legjelentősebb látható a térképen: keleten a 'Punchbowl', 'Bloody Ridge' és 'Heartbreak Ridge' tereptárgyakért folytatott kimerítő harcok helyszíne, nyugaton az 'Operation Commando' hadművelet során birtokba vett stratégiai pontok. (25)

Az ellenséges vonalat állásukból távcsővel figyelő brit katonák az 'Operation Commando' művelet idején. (26)

Brit gyalogosok ('King's Shropshire Light Infantry') keresnek fedezéket a lövészárokban az aknavetőtűz ellen az 'Operation Commando' alatt. (27)

Az újrainduló tárgyalások során november végére megegyezés született a tűzszüneti vonalról, azonban a többi kérdéses tárgyalási témában, vagyis a fegyverszüneti bizottság összetételének, a megengedett észak-koreai repülőterek számának és a hadifoglyok kezelésének ügyében nem történt érdemi előrehaladás. A harctéren is patthelyzet alakult ki, egyik oldal sem szándékozott nagyobb hadműveletet végrehajtani: az amerikai katonai vezetők a korábbi harcok jelentős veszteségeit kívánták elkerülni, míg a kínai és észak-koreai oldalon pótolni igyekeztek az őszi offenzívákban elszenvedett veszteségeiket.

További fontos változások álltak be a háború jellegében: 1951 után a szárazföldi harcok fő szereplőivé egyre inkább a modernizált dél-koreai hadsereg (ROK) és a taktikájában szintén megreformált Kínai Népi Önkéntes Hadsereg (CPV) váltak. A dél-koreai hadsereg fejlesztése nem merült ki a fegyverzet korszerűsítésében, hanem a ROK-hadosztályok és a dél-koreai tisztek továbbképzését, továbbá a II. ROK Hadtest önálló irányítás alatt működő újjáalakítását is magában foglalta. 

Brit mérnökök végzik el az utolsó simításokat egy összekötő alagút bejáratán a 'The Hook' állásnál. (28)

A 'King's Own Scottish Borderers' gyalogezred brit katonái erősítik meg az általuk védett domb elülső lejtőjének szögesdrót védelmét. (29)

Kilátás egy önjáró löveg állásából a 'Hill 857' magaslaton. (1952. május 19.) (30)

Téli öltözetükben lévő brit katonák (a 'The Essex Regiment' ezredből) egy Vickers géppuska részeit viszik magukkal. (31)

Egy brit közlegény tradicionális koreai "A-keretet" használ teherhordásra a hegyekben. (32)

A meredek lejtőkön koreai hordárok gondoskodnak a létfontosságú ellátmány szállításáról egy brit tizedes felügyelete mellett. (33)

Eközben a kínai (és észak-koreai) csapatok az 1952-es év első felét a frontvonal megerősítésével és a védelmi vonal erődítésével töltötték. A műszaki akadályokkal védett kiterjesztett erődítési rendszer betonbunkereit néhol 30 méter mély árok- és alagútrendszer kötötte össze. A hegyoldalakban kialakított barlangok és járatok teljes zászlóaljakat képesek voltak elszállásolni, és a frontvonalban harcolók logisztikai kiszolgálásában több mint 180 ezer katona kapott szerepet. Bár sokat javult a kínai csapatok ellátottsága, megmutatkoztak a Szovjetunió gazdasági korlátai is a háborús erőfeszítések támogatásában: 1951-ben a szovjet vezetők ígéretet tettek 16 kínai hadosztály számára elegendő felszerelés és fegyver szállítására, azonban 1952 áprilisáig csak 4 hadosztálynyi érkezett meg (amiből 3 hadosztálynyit tovább is kellett volna adni az észak-koreaiaknak).

A kínai és észak-koreai csapatok tüzérsége is sokat fejlődött, mind tűzerőben, mind tapasztalatban: míg 1951 júliusában becslések alapján nagyjából 8 ezer ágyú- vagy aknavető lövedéket lőttek ki a Nyolcadik Hadsereg állásaira, ez 1952 májusában már elérte a 102 ezret. Egy-egy célpontra már 8-10 tüzérségi eszközből tudtak tüzet összpontosítani, emellett sokat javult a pontosságuk és válaszképességük is. A jelentős tűzerőbeli különbség azonban megmaradt: 1952 júniusáig számítva, a kommunista erők tüzérsége átlagosan napi 6800 lövedéket lőtt ki – alkalmanként 24 ezret –, amire az ENSZ-erők tüzérsége öt, tíz-, sőt néha hússzoros mennyiséggel válaszolt.

Egy M4A3E8 Sherman tank veszi tűz alá kiépített tüzelőállásából 76 milliméteres lövegével a 'Napalm Ridge'-en található ellenséges bunkereket, hogy támogatást nyújtson a dél-koreai alakulatoknak. (1952. május 11.) (34)

Egy 8 inches, vagyis 203 milliméteres tarack és amerikai kezelőszemélyzete Yonchontól északra. (1952. május 27.) (35)

Egy 155 milliméteres önjáró tarack nyújt tűztámogatást Kumhwa közelében (1952. június 8.) (36)

 

Amerikai katonák egy 4,2 inches (110 milliméteres) nehézaknavetővel lövik a Mung Dung-ni völgy magaslati pontjain kialakított kommunista állásokat. (1952. augusztus 10.) (37)

Kínai részről továbbra is megmaradt célként az ellenséges erők felőrlése, azonban már nagyobb hangsúlyt kapott a saját áldozatok csökkentése. Az új doktrínát "aktív területvédelemként" fogalmazták meg, amely megtartotta a "libikóka csatákra" jellemző korlátozott célok elleni csapás–ellencsapás váltakozó sorozatát, ugyanakkor szakított a korábbi, kizárólag frontális és tömeges gyalogsági támadások jellemezte taktikával: egy-egy támadást alapos felderítés és tüzérségi előkészítés előzött meg, kombinálta a haderőnemeket és helyi erőfölény kialakítására törekedett.

Egy kommunista katona lőállása. (38)

 

CPV-katona készül egy bunker megtámadására. (39)

1952 második felét a tüzérségi párbajok mellett továbbra is az előretolt állások elleni kölcsönös rajtaütések és lokális összecsapások jellemezték. A fő védelmi vonal elleni egyik komolyabb közvetlen támadásra 1952. szeptember 21-22-én a keleti szektorban került sor. Az egyre inkább Deng Hua és Yang Dezhi tábornokok operatív irányítása alatt álló kínai csapatok a Kumsong folyó kiszögellésénél lendültek újra támadásba, amit az ENSZ-csapatok ellentámadása, az ’Operation Showdown’ hadművelet követett. A harcok jellegéről sokat elárul, hogy a hadműveletek fő csatája hat héten keresztül egy kevesebb mint 8 négyzetkilométeres területen folyt: az amerikai tűztámogatással támadó dél-koreai és amerikai egységek nappal az alagútrendszerükbe űzték a kínai csapatokat, akik éjszaka visszafoglalták a pozíciókat. Volt olyan pont, a ’Sniper Ridge’, ami 14-szer cserélt gazdát a harcok során. Az októberi harcok az elmúlt bő egy év legintenzívebb harcait jelentették, amit a kínai–észak-koreai tüzérségi tűz hevessége is jelzett, október 7-én például amerikai becslések szerint összesen 93 ezer ágyú- vagy aknalövedék csapódott be a front teljes vonalán.

Tüzérségük fedezete mellett kínai katonák indulnak ellentámadásra a 'Triangle Hill' (kínai nevén 'Shangganling') hegygerincért folytatott harcok során az 'Operation Showdown' művelet idején. (1952. november 11.) (40)

Kínai katonák védekeznek lövészárkukban a "shangganlingi csata" alatt. (41)

A brit 'The Black Watch' ezred alakulatai által védett bunker a 'The Hook'-on, miután kiállta a kínai csapatok 1952. november 18-19-én indított tömeges rohamait. (42)

A nagyarányú veszteségek hatására és a téli idő beálltával Van Fleetnek november végén be kellett szüntetnie a hadműveleteket. A kínai szempontból vállalható 11 500 fővel szemben a több mint 9 ezer főnyi ENSZ-veszteséggel elért viszonylagos sikerek mutatták, hogy a megváltozott kínai taktika beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Felhasznált források:

• A felhasznált irodalmak teljes listáját a sorozat egy külön bejegyzése tartalmazza.

 

Képek, illusztrációk forrása:

(1) T. Sgt. Frank W. Sewell. (Marine Corps) / NARA FILE #: 127-N-A156980 / WAR & CONFLICT BOOK #: 1391
(2) U.S. Air Force
(3) Signal Corps Photo #8A/FEC-51-37983 (Davis)
(4) Korea-052 (SC366787)
(5) IWM MH 32837
(6) NARA FILE# : 127-GK-234B-A165198
(7) ES130-19-1 (SC376635)
(8) ES86-14-1 (SC393581)
(9) NARA FILE# : 127-GK-233E-A159450
(10) NARA FILE# : 127-GK-233I-A157650
(11) SC378301: Signal Corps Photo #8A/FEC-51-30746 (Gryez)
(12) Chinese National Army Museum
(13) n.a. (DayDayNews)
(14) ES114-15-3 (SC371785)
(15) IWM MH 31547
(16) U.S. Air Force
(17) Granger Historical Picture Archive / National Archives
(18) National Archives
(19) The Korean War: Years Of Stalemate, Andrew J. Birtle, CMH Pub 19-10 (U.S. Army in the Korean War)
(20) SC405471: Signal Corps Photo #1-4237-2/FEC-52-24764 (Kelemanik)
(21) National War Memorial of Korea
(22) NARA FILE# : 127-GK-235A-A161138
(23) SC373174: Signal Corps Photo #8A/FEC-51-23541 (Brigham)
(24) Feldman (Army) NARA FILE #: 111-SC-410716 / WAR & CONFLICT BOOK #: 1427
(25) Carter Malkasian - The Korean War 1950-1953 (Osprey Publishing)
(26) IWM BF 10428
(27) IWM BF 10424
(28) IWM KOR 608
(29) IWM MH 32800
(30) SC399994 Signal Corps Photo #14-430-4/FEC-52-16096 (Bonatsos)
(31) IWM KOR 609
(32) IWM BF 367
(33) IWM MH 31507
(34) Army Signal Corps Collection (U.S. National Archives) #: SC 398704
(35) SC400100: Signal Corps Photo #10-340-2/FEC-52-14563 (Kassal)
(36) SC404282: Signal Corps Photo #13-27-5/FEC-52-20869 (Johnson)
(37) SC410715 - Signal Corps Photo #1-4193-9/FEC-52-24690-C (Feldman)
(38) n.a. (Fotoe)
(39) n.a. (Fotoe)
(40) n.a. (Fotoe)
(41) n.a. (Sina)
(42) IWM BF 10869