Semleges országok a második világháborúban: A különleges semlegesek – Dánia és Izland (és Grönland)

A második világháború számos különleges és szokatlan helyzetet eredményezett, nem volt ez másképp a többé-kevésbé semlegesen maradt országok esetében sem. Az alcímben szereplő területek sorsa több szempontból is érdekesen alakult a második világháború során.

A Dán Királyság második világháború előtti államalakulata némileg eltért a mai formájától: Dánia, Izland, Fereör és Grönland együtteséből állt össze. Izland 1918. december 1-jétől független államként perszonáluniót alkotott Dániával, míg a Grönlanddal kapcsolatos dán-norvég területi vitát a hágai Nemzetközi Bíróság nem sokkal korábbi, 1933-as döntése rendezte Dánia javára. 

 

A hadüzenet nélkül maradt Dánia

1940. április 9-én Németország megtámadta és négy-hat óra leforgása alatt megszállta Dániát. Az ország azonban a háború befejezéséig hivatalosan semleges maradt, és a megszállás ellenére sem történt hadüzenet.

Az elterjedt nézettel szemben, a háború befejezését megelőző utolsó évek kivételével, a dánokra sokkal inkább a németekkel való együttműködés volt jellemző, nem pedig a tömeges és szervezett ellenállás. Az elnyomott, de ellenálló kis ország képe részben az országot elhagyó diplomaták munkáját dicséri, részben pedig az utólagosan megszépült vagy megszépített emlékezet eredménye. A szoros gazdasági kapcsolatokon kívül a náci Német Birodalommal történő együttműködés egyik látványos megnyilvánulását jelentette, hogy a Szovjetunió megtámadása után a dán kormány lehetővé tette önkéntesek és tisztek jelentkezését a német hadsereg különböző egységeibe. Becslések szerint mintegy 8 ezer dán harcolt a Wehrmacht és különösen a Waffen-SS kötelékében, mivel a dánok külső megjelenése jól illeszkedett a németek germán ideálképébe (a Frikorps Danmark dán önkéntesei elsősorban az 5. SS-Panzer Division Wiking és 11. SS-Freiwilligen Panzergrenadier Division Nordland egységekben voltak jelen).

A Frikorps Danmark egységének felvonulása Németországban. (1)

Dánia hivatalosan semleges státusza annak ellenére megmaradt, hogy mind a Koppenhágában maradt kormány, mind pedig a szabad dánokat képviselő és a szövetségesek oldalán aktív dán diplomaták tettek a különböző oldalak mellett elköteleződő gesztusokat. A koppenhágai kormány az antikomintern paktum aláírásával, az emigrációban működő diplomaták az Atlanti Chartát támogató nyilatkozat kiadásával nyilvánították ki elköteleződésüket.

Legitimáció híján a Londonban alapított Dán Tanács nem állíthatott ki független katonai egységeket a szövetségesek oldalán, de elérték, hogy a dán állampolgárok is jelentkezhessenek a brit hadseregbe. Összesen mintegy 1000 fő szolgált a brit vagy a brit hadsereg kötelékében harcoló emigrált norvég kormány katonai egységeiben, és további 5 ezer dán tengerész szolgált a szövetséges kereskedelmi hajókon.

 

Izland: távol és mégis túl közel a tűzhöz

Izland a kialakult helyzet ellenére is ragaszkodott semlegességéhez, azonban a szövetségesek szempontjából stratégiai fekvése következtében nem maradhatott ki a háborúból. Az esetleges további német térnyerés megelőzése érdekében 1940. május 10-én brit katonák szállták meg a hadsereggel nem rendelkező Izlandot, akikhez később kanadaiak is csatlakoztak. A történet teljességéhez hozzátartozik, hogy ugyan Hitler eljátszott Izland megszállásának gondolatával, de az előzetes terveket a német haditengerészet tiszti karának határozott ellenkezése után elvetették.

6 inch-es partvédelmi ágyú és kezelőszemélyzete Reykjavíktól nem messze. (2)

A sziget stratégiai fontosságát elsősorban az Atlanti-óceánon keresztül szállított utánpótlás jelentette, mivel az észak-amerikai, brit és szovjet kikötőket összekapcsoló fontos tengeri közlekedési útvonal mentén feküdt, így a kölcsönbérlet keretében a Szovjetunióba szállított hadianyagok legfontosabb kirakodóhelyeinek számító Murmanszk és Arhangelsz kikötők is ezen az útvonalon voltak elérhetőek. Izland vonalában húzódott az úszó jég déli határa, ezért a szállítmányok nyáron a nagy-britanniai és szovjet kikötők között a jeges-tengeri útvonalon Izland szigetét megkerülve juthattak célba, míg a téli útvonal a Norvég-tengeren keresztül vezetett.

A brit megszállást követően Izland fontos közbülső megállóhelyet jelentett a hajókonvojok számára, valamint a sziget támaszpontjairól felszálló gépek is részt vettek az észak-atlanti és jeges-tengeri konvojok légi fedezetének biztosításában. A kialakított légi támaszpont is szerepet játszott abban, hogy a német tengeralattjárók (vagy másként búvárhajók) nyugatabbra szorultak.

Izlandról felszálló Liberator kezdi meg 16 órás tengeralattjáró-elhárító őrjáratát. (3)

A britek csúcsidőben 24.400 (más források szerint 22 ezer) embert állomásoztattak a szigeten − többek között kezdetben kanadaiakat, később a Londonba emigrált szabad norvég kormány által biztosított újraszervezett norvég egységeket is −, akik az esetleges német invázió meghiúsítására rendezkedtek be. Izland akkori lakossága 120 ezer főt tett ki, amiből 39 ezren az ország fővárosában, Reykjavíkban éltek. 

Izland természeti adottságaihoz alkalmazkodva brit síelő őrjárat indul útnak. (4)

A sziget még éppen a Norvégiából esetlegesen felszálló német bombázók hatókörén belül feküdt, becslések szerint 60-90 darab nagy hatótávolságú bombázó állt ehhez Németország rendelkezésére. A kezdeti időkben ennek ellenére sokáig a szigeten állomásozó RAF légi egységek (és a soraikban helyet kapó norvég repülőszázad) elsődleges feladata a transzatlanti konvojok védelme volt, azonban így is jelentős területek maradtak lefedetlenül a kanadai és brit védelmi zónák között. A Királyi Haditengerészet hajói számára biztosított megállóhely és az üzemanyag-utánpótlás biztosítása mellett a térség területeihez hasonlóan fontos meteorológiai állomás is megtalálható volt a szigeten.

A RAF norvég (No. 330) századának Northrop N3P-B gépét készítik fel az őrjárathoz az észak-izlandi Akureyriben. Az úszótalpakon álló szerelő éppen a motor járását ellenőrzi. (5)

Izlandhoz hasonló sorsra jutott a szintén Dániához tartozó, a Skócia, Norvégia és Izland háromszögében fekvő Fereör-szigetek is, 1940. április 11-12-én brit csapatok szálltak partra területén. A szigeteken haditengerészeti karbantartó és utántöltő állomást, repteret és hidroplánbázist alakítottak ki. Nagyjából 8.000 brit állomásozott a bázisokon, összehasonlításképpen: a sziget akkori teljes lakossága 30.000 főt tett ki.

Két fereör-szigeti kisfiú pózol az őrségben álló brit katona mellett a fővárosban, Tórshavnben. (6)

1940-ben Nagy-Britannia és vele együtt a Brit Nemzetközösség háborús helyzete nem kecsegtetett túl sok jóval, erőik lényegében egyedül maradtak a náci Németország és a vele szövetséges tengelyhatalmakkal szemben, ami arra kényszerítette a hivatalosan semleges Egyesült Államokat, hogy egyre nagyobb mértékben avatkozzon be a kialakult európai konfliktusba.

Roosevelt amerikai elnök a gyakorlatban is támogatta Churchill törekvéseit, ugyanakkor mindezt korlátok közé szorította a szűk belpolitikai és jogi mozgástér, ténykedését az izolációpártiak állandó kritikái kísérték. A helyzet feloldására az 1823-ban meghirdetett Monroe-doktrína „testre szabásával” nyílt lehetőség, amely az Amerikai Egyesült Államok érdekszféráját a nyugati féltekében határozta meg.

A növekvő amerikai külpolitikai aktivitás iránti igény több okra vezethető vissza. A Földközi-tenger térségében (Görögországban, Krétán és Észak-Afrikában) elszenvedett brit veszteségek felvetették az Izland védelmében lekötött brit katonák kivonásának szükségességét a veszteségek pótlására.  A konkrét harctéri helyzet mellett az amerikai elnök és tanácsadói körében megvolt a félelem egy esetleges német támadás miatt, azonban nem volt konszenzus arról, hogy hol lehet a legerősebb Németország fenyegetése a nyugati félteke amerikai érdekeire.

A legvalószínűbb lehetőségnek a Vichy-féle Szenegálban található Dakarból indított, Dél-Amerikát és ezen belül Brazíliát célzó támadást tartották, amelynek elhárításában kulcsszerepet kaphattak volna a szintén semleges Portugália fennhatósága alatt álló Azori-szigetek. A másik lehetőségként egy északi irányú és Izlandot is érintő támadást fogalmaztak meg, különösen abban az esetben, ha Nagy-Britannia a jelenleginél is szorongatottabb helyzetbe kerül. Az újradefiniált Monroe-elv kiterjesztette az amerikai érdekszférát és egyben a védelmi feladatokat, ebbe már beletartozott Izland, Grönland és az Azori-szigetek térsége is. Az északi területek előtérbe helyezésében szerepet kapott egyrészt az észak-atlanti tengeri útvonalak biztosítása iránti igény, másrészt pedig a németek figyelmének kelet felé fordulásával jelentősen csökkent egy esetleges dél- vagy közép-amerikai közvetlen támadás esélye.

1941. július 7-e fordulatot jelentett az USA külpolitikájában: a gyakorlatban is kiterjesztették Izlandra az amerikai védőernyőt, ezáltal békeidőben nem hadviselő félként avatkoztak be az európai politikába, mindezt egy korábban megszállt semleges ország területén. 1941. szeptember közepén szállt partra Izlandon az első ötezer amerikai katona, akik fokozatosan átvették a britektől a védelmi feladatok döntő többségét.

Amerikai katonák érkezése Reykjavikba 1942 januárjában. (7)

Érdekes helyzet állt elő. Bár jogilag az USA nem állt hadban Németországgal, az amerikai parti őrség és haditengerészet hajói is részt vettek a brit és kanadai hajókonvojok kíséretében, előrevetítve az esetleges fegyveres összecsapások lehetőségét azokon a területeken, ahol a német tengeri blokád és az amerikai (érdek)védelmi zóna átfedésben volt egymással.  1941. április 10-én került sor az első incidensre és ezáltal valószínűleg a második világháborúban az első „nem hivatalos” amerikai-német összeütközésre: az Izland térségében felderítést végző USS Niblack romboló egy korábban elsüllyesztett holland hajó túlélőinek mentése közben támadt meg és kényszerített visszavonulásra egy, a sziget közelében portyázó német tengeralattjárót.

Szűk két hónappal az USA hadba lépése előtt, 1941. október 19-én a USS Kearny romboló fut be Reykjavík kikötőjébe az USS Monssen támogatásával, két nappal az U-568 torpedótámadása után. A hajótörzs jobb oldalán jól látható a torpedó okozta sérülés. (8)

Izland védelméhez az amerikai becslések szerint nagyjából 67 ezer főre lett volna szükség egy német támadás ellen. 1941 decemberében a Pearl Harbor elleni japán támadás idején 10.000 főnél valamivel több amerikai tartózkodott a szigeten, az USA hadviselő féllé válásával párhuzamosan Izlandon is nőtt az amerikai jelenlét: 1942 végén nagyjából 38 ezer fő állomásozott mintegy 300 táborban és állomáson. A csúcspontot 1943 jelentette, ekkor nagyságrendileg 41.000-en teljesítettek szolgálatot Izlandon.

 

Grönland: háború a meteorológiai jelentésekért

Az izlandi jelenléttel párhuzamosan Grönland is az amerikai érdeklődés előterébe került. A németellenes és külföldön aktív dán diplomaták − elsősorban a Washingtonban működő Henrik Kauffmann − feladata volt, hogy felmutassanak valamit az érdemi ellenállás nélküli és a belső szuverenitás megőrzéséért a németekkel együttműködő Dánia presztízsének megóvása érdekében (növelte mozgásterüket, hogy a Dán Nemzeti Bank aranytartaléka az USA-beli Frot Knoxban volt biztonságba helyezve). Ennek egyik eszközét jelentette a Kauffman segítségével 1941. április 9-én tető alá hozott megállapodás, amely amerikai védelem alá helyezte Grönland szigetét.

A parti őrség vontatója segíti egy teherhajó manőverezését Grönland partjainál. (9)

A hajókonvojok védelmének és a repülőgépek utántöltésének biztosítása szempontjából stratégiai fekvésű bázisok létrehozása mellett további érvek szóltak Grönland katonai védelmére. Grönland volt az amerikai és kanadai alumíniumiparban használt kriolit legfontosabb forrása; a kanadai és így a szövetséges repülőgépgyártás jelentősen függött az Ivigtutban bányászott − és Dánia egyik legértékesebb exporttermékét jelentő − kriolit biztonságos behozatalától.

Egy grönlandi repülőtér látképe 1943-ból. (10)

A másik fontos tényezőt a meteorológiai megfigyelőállomások jelentették, ugyanis Grönland térségében alakult ki a Nyugat-Európát elérő viharok döntő többsége. A pontos időjárási előrejelzések alapvető fontosságúak voltak a légierő és a haditengerészet számára. A háború kitörését követően a szövetségesek elkezdték titkosítani a korábban mindenki számára szabadon hozzáférhető időjárás-jelentéseket, így a szükséges időjárási adatok biztosítása érdekében a németeknek ki kellett alakítaniuk saját meteorológiai információszerző hálózatukat a nyugati és a sarkvidékhez közeli területeken is. Ez a rendszer nem csak automatizált meteorológia állomásokból és légi megfigyelésből állt, hanem részét képezte emberek által lakott és működtetett állomások kialakítása is ezeken lakatlan vagy gyéren lakott területeken.

Az "időjárás-jelentésekért folytatott háború" a Sarkvidék különböző részein folyt, függetlenül az adott terület hovatartozásától. A német légierő és haditengerészet nem kevés időt és költséget fordított arra, hogy a megszállt Norvégiához tartozó Spitzbergákon (Svalbard-szigetcsoporton), Északkelet-Grönlandon, a kanadai Labrador félszigetének partvidékén és a Szovjetunióhoz tartozó Ferenc József-földön meteorológiai állomásokat létesítsen (illetve a legtöbb esetben csak megpróbáljon létesíteni). Az innen kapott adatokat felhasználva támadhatták többek között a Szovjetunióba tartó tengeri kötelékeket is.

Grönland esetében hat német kísérlet ismert az ember által üzemeltetett meteorológiai megfigyelő pont vagy állomás létrehozására. 1940 nyarán és őszén történtek erre az első gyenge kísérletek, ekkor dán és norvég prémvadászok expedícióit felhasználva próbáltak a németek rádiós megfigyelőket juttatni Grönlandra, amit a brit-norvég erők hiúsítottak meg.

Grönlandi elhagyott német rádióállomáson amerikai katonák vizsgálják át a német expedíció számára korábban ledobott utánpótlást. (11)

Az izlandi műveletekkel párhuzamosan 1941 nyarán megkezdődött Grönlandon az amerikai (Bluie West nevű) bázisok kialakítása, amelyek többek között szerepet játszottak az Új-Fundland és Skócia közötti közvetlen légi összeköttetés biztosításában. Az USA hadba lépésekor 750-en állomásoztak a szigeten, a legnagyobb jelenlétet itt is az 1943-as év hozta el, amikor a grönlandi bázisokon 5.300-an teljesítettek szolgálatot.

 

A világháború egyik kevésbé ismert frontja

A második világháború teljes időtartama alatt zajló atlanti csata néven ismert harcok során a kanadai, brit és amerikai haditengerészet kiterjedt háborút folytatott a német légi és tengeri egységek, elsősorban a hírhedt U-bootok ellen, amelyből kivették részüket a szárazföldi légibázisokról (többek között Új-Fundlandról, Bermudáról és Izlandról) felszálló bombázók, míg a szárazföldi bázisok relatív fix védelmi pontokat jelentettek az esetleges német légi támadásokkal és partraszállási kísérletekkel szemben.

1944. április 17-én Izlandtól délnyugatra a Royal Canadian Air Force "Canso" (kanadai építésű PBY Catalina) hidroplánja támadja meg és süllyeszti el az U-342-t. (12)

A Szovjetunió elleni támadással jelentősen csökkent egy Izland elleni nagyszabású német támadás esélye, sokkal inkább a meglepetésszerű légi vagy tengeri rajtaütés tűnt valószínűnek. 1941 szeptemberében még csak két brit radar üzemelt a szigeten, amelyeket az év végéig még további három egészített ki, ennek ellenére akár egy és egynegyed óra is eltelhetett, amíg egy távoli megfigyelőállomásról az amerikai vadászok bázisára eljutott egy idegen gép észlelésének híre.  Számos alkalommal történt riasztás német vagy ismeretlen repülőgépek miatt, de ezek a kezdeti időszakban kivétel nélkül egygépes felderítő vagy időjárás-megfigyelő berepülések voltak, és sokáig egyetlen légtérsértőt sem fogtak el a védelmet ellátó vadászgépek.

Amerikai vadászgépek az izlandi Camp Artun felett. (13)

Izland felett a Luftwaffe aktivitása 1942 őszén érte el a csúcspontját. Az első harcérintkezések a RAF norvég szakaszának őrjárataihoz kapcsolódnak, az első légi győzelem azonban amerikai pilóták nevéhez fűződik: augusztus 14-én Reykjavíktól tíz mérföldre északra egy Lockheed P-38F Lightening géppár (kiegészülve egy Bell P-39D Aircobrával és két Curtiss P-40C-vel) egyórás üldözés után elfogott és megsemmisített egy Focke-Wulf 200 Condor gépet. A légi győzelem történelmi jelentőséggel bírt, mivel ez volt a második világháborúban az első német repülőgép, amelyet az amerikai légierő gépei lőttek le. A következő két hónapban az Izlandi bázisokról felszálló amerikai vadászok lelőttek még két gépet és megtámadtak további hetet, valamint a földi légvédelemnek is tucatnyi alkalommal kellett tüzet nyitnia a Luftwaffe gépeire.

P-38F Lightingeket tankolnak meg Izlandon útban Nagy-Britanniába valamikor 1942 közepén. (14)

A tél beálltával jelentősen visszaesett a légi aktivitás, azonban 1943 tavaszán folytatódni látszott az előző évi trend: áprilisban tíz alkalommal jelentettek behatoló gépeket, amelyek közül egy Junkers bombázót le is lőtt az elfogó vadászgéppár. Ezt követően az előző évhez képest csökkent az észlelések és kontaktok száma, a német gépek sikeresebben kerülték el a légvédelmet és az őrjáratozó vadászgépeket. Augusztus 5-én újabb német bombázót fogtak el és lőttek le, ami az ötödik és egyben utolsó Izland fölött megsemmisített német repülőgépet jelentette.

A Fereör-szigeteket sem kerülte el a háború, az első német légitámadásra 1940. november 22-én került sor, míg a legsúlyosabb veszteséget a fővárosnál, Tórshavnnél horgonyzó brit tengeralattjáró-elhárító HMT Lincoln City 1941. februári elsüllyesztése jelentette. A támadás során lelőtték az egyik támadó Heinkel He 111-es bombázót.  

A Fereör-szigetek védelmében felállított egyik 4 inch-es ágyú 1941 júniusában. (15)

A német légi aktivitás egy része a meteorológiai állomások létesítéséhez kapcsolódott. A bázisok közül mindössze kettő volt sikeres és huzamosabb ideig működőképes: a Holzauge és a Bassgeiger állomások.

1942 nyarán Grönland északkeleti részén (Sabine Øer) alakították ki teljes titokban a 18 főből álló Holzauge állomást, amelyet a következő év tavaszán a grönlandi „milíciának” (ezidáig Grönland egyetlen katonai egységének) néhány főből álló kutyaszános őrjáratai fedeztek fel. A kalandfilmbe illő kisebb összecsapások után Izlandról felszálló amerikai gépek bombázták a grönlandi állomást, amelyről ezt követően evakuálták a német expedíció tagjait.

Két német meteorológus készíti elő egy meteorológiai ballon felengedését a Bassgeiger állomáson 1944-ben. (16)

A Bassgeiger állomás jelentette a Holzauge utódját 1943 októberében az expedíció 27 főjével (a meteorológiai csapatot 9 ember alkotta, de a jégben ragadt hajó legénysége is kénytelen volt az állomáson telelni). Az állomás megléte 1944-ben szintén lelepleződött a helyi őrjáratok előtt, ami a korábbihoz hasonlóan kalandos, rövid tűzpárbajhoz vezetett. Az állomás tagjait 1944. június elején légi úton evakuálták, így a parti őrség katonái csak az elhagyott épületeket és az expedíció hajóját találták a helyszínen. Az amerikai őrjáratok további két kísérletet hiúsítottak meg 1944-ben, így a két nyár folyamán összesen 62 német foglyot ejtettek az elfoglalt hajókon és bázisokon.

A parti őrség tagjai az utolsó grönlandi meteorológiai állomáson elfogott tizenkét német katonát kísérik. (17)

Németország és a tengelyhatalmak defenzívába szorulásával egyre inkább csökkent az észak-atlanti helyőrségek katonai szerepe. Az európai politikai változások egyik első elemeként Izland nem élt a dán unió esedékes megújításával és 1944. június 17-én kinyilvánította függetlenségét.   

A világháború végjátékához és Dánia második világháborús történetéhez a szomszédos semleges Svédország is hozzájárult. 1943. november 15-én a svédországi Knudtzonban alakult meg az országba menekült dánok fegyveres erejét jelentő „DANFORCE”, vagyis a svédek által kiképzett és felszerelt Dán Dandár (vagy Dán Brigád), ami még egy SAAB 17c bombázókból álló repülőszázaddal is rendelkezett. A dandár érdemben nem vett részt az ország felszabadításában, csak 1945. május 5-én, a német megadást követően szállhattak partra, így már csak a német csapatok leszerelésében segédkezhettek.   

A Dán Dandár tagjai szállnak partra Helsingørben. (18)

  

 Felhasznált irodalom:

• “A cursed affair”— how a Norwegian expedition to Greenland became the USA’s first maritime capture in World War II (Frode Skarstein; Article in Polar Research,  September 2007)
  
• 4. September 1945: Als auf Spitzbergen die letzten Wehrmachtsoldaten kapitulieren (Dr. Daniel Niemetz; Mitteldeutscher Rundfunk,  04. September 2020) link
  
• Canadian Forces in World War II. (René Chartrand; Osprey Publishing, 2001)
• Duel in the Clouds (C.G. Sweeting; Aviation History January 2013) link
• Foreign Volunteers of the Allied Forces 1939-45 (Nigel Thomas; Osprey Publishing, 1998)
• Franklin D. Roosevelt and the American Occupation of Iceland (Michael T. Corgan;
• Naval War College Review, Vol. 45, No. 4 (AUTUMN 1992), pp. 34-54)
• Guarding The Unted States and Its Outposts (Stetson Conn,  Rose C. Engelman, Byron Fairchild; U.S. Army Center of Military History, 2000) link
• Második ​világháború - The Times Atlasz (John Keegan (szerk.); Akadémiai, Budapest, 1995)
• The Faroe Islands in World War 2, (Major Tony Barnes, The Faroese War Museum - FWM.Brief.Sep2016, )
• The Second World War (3) - The war at sea, Essential Histories (Philip D. Grove, Mark J. Grove, Alastair Finlan; Osprey Publishing, 2002)
• The Sledge Patrol (Iben Bjørnsson; The Artistic Journal, March 8, 2017) link
• The Use of Historical Myth: Denmark's World War II Experience Made to Serve Practical Goals (Niels Aage Skov;  Scandinavian Studies Vol. 72, No. 1 (Spring 2000), pp. 89-110)
• The Waffen SS (4) - 24. to 38. Divisions, & Volunteer Legions (Gordon Williamson; Osprey Publishing, 2003)
• The Waffen SS(1) - 1. to 5.Divisions (Gordon Williamson; Osprey Publishing, 2003)
• The Weather War: The German operation ‘Bassgeiger’ on Shannon Island 1943/44 (Jens Fog Jensen; Conference Paper,  November 2011)
• Wehrmacht occupations in the new world: archaeological and historical investigations in Northeast Greenland (Jens Fog Jensen,  Tilo Krause; Polar Record 48 (246): 269–279, 2012)
• When 60 Icelandic Policemen Faced Off Against Four Warships and 746 Royal Marines — And Won (Christian Oord; War History Online, Feb 14, 2019) link

 

Képek, illusztrációk forrása:

(1) Narodowe Archiwum Cyfrowe, 2-15579
(2) IWM H 9584 (módosított)
(3) IWM CS 343 (módosított)
(4) IWM H 9592 (módosított)
(5) IWM CS 219 (módosított)
(6) IWM D 1429 (módosított)
(7) U.S. Army Center of Military History
(8) World War II Database
(9) U.S. Army Center of Military History
(10) U.S. Army Center of Military History
(11) U.S. Army Center of Military History
(12) IWM HU 81254 (módosított)
(13) U.S. Army Center of Military History
(14) US National Archives (via World War II Database)
(15) IWM D 1429 (módosított)
(16) Johann Zima (via Tilo Krause, Jens Fog Jensen)
(17) U.S. Army Center of Military History
(18) Pinterest