A koreai háború és az ENSZ-erők V. – Küzdelem az egyensúly visszaállításáért

A Nyolcadik Hadsereg veresége komoly választás elé állította az ENSZ és az Egyesült Államok katonai és politikai vezetőit. MacArthur tábornok arra is felhatalmazást kapott, hogy végső esetben Japánba menekítse át az ENSZ-csapatokat. MacArthur a háború kiterjesztését és a Kína elleni közvetlen katonai beavatkozást szorgalmazta, amelybe beletartozott volna Kína tengeri blokádja, a kínai ipari területek légi bombázása és hadihajókról történő ágyúzása, valamint a Tajvanon berendezkedett kínai nacionalista egységek bevonása a háborúba (mindamellett nem zárta ki atombomba alkalmazását sem). A térségben állomásozó legtöbb amerikai katonai vezető hajlandó lett volna kiterjeszteni a háborút Mandzsúriára, az ENSZ többi szövetséges országa (köztük a legnagyobb kontingenst biztosító britek) azonban határozottan ellenezte azt. A Truman-adminisztráció és a szövetséges országok vezetése tartott attól, hogy a további eszkaláció a Szovjetunió közvetlen beavatkozását válthatja ki (és ezáltal a háború akár Európára is kiterjedhet), illetve, hogy még a szovjet beavatkozás nélkül is hosszú évekre jelentős aktív ázsiai katonai szerepvállalásra kárhoztatná az USA-t és a bevont ENSZ-csapatokat. Miután a kínai vezetés elutasította az ENSZ tűzszüneti felhívásait, az ENSZ-erők katonai és politikai vezetésének vállalható köztes alternatívát kellett találnia a teljes kivonulás és a háború további kiterjesztése között. Az újonnan meghatározott, ekkortól érvényes és egy korlátozott háború megvívását célul tűző irányelvek lemondtak az észak-koreai és kínai csapatok feletti teljes győzelemről és ezzel együtt a Koreai-félsziget egyesítéséről, elérendő fő célként az ENSZ-erők pozíciójának megtartását és megerősítését tűzték ki.

Walton Walker tábornok, a Nyolcadik Hadsereg addigi parancsnoka 1950. december 23-án balesetben életét vesztette, miután dzsipje összeütközött egy teherautóval. Utódaként Matthew Ridgway altábornagy feladata lett, hogy újraszervezze és mozgásba hozza a teljesen demoralizált haderőt. Személyes fellépése is fontos szerepet játszott abban, hogy a hadsereg visszanyerte önbizalmát és kezdeményezőképességét. Feltűnő személyiségéhez tartozott az is, hogy mindig a málhahevederén rögzített kézigránáttal mutatkozott a katonák között, azonban a hadműveletek megtervezésében szigorúan illeszkedett az újonnan megfogalmazott háborús célokhoz. Az új operatív irányelv az ellenség felőrlését (angol kifejezéssel a 'war of attrition' megvívását) tűzte ki célul: vagyis a lehető legnagyobb veszteség okozását a saját veszteségek minimalizálása mellett. Ennek során az ENSZ-csapatok tűzerőbeli fölényével szándékozták ellensúlyozni a kommunista erők számbeli fölényét.

A kínai és észak-koreai csapatok 1950 decemberének utolsó napján és az új év első napján megindították a Harmadik Offenzívát, a nyugati és középső frontokon támadva az amerikai I. és IX. Hadtesteket. Ridgway-nek nem maradt a kialakult helyzetben más lehetősége, mint hogy január 3-án feladja Szöult és a Han folyón túlra vonja vissza erőit.

Amerikai gyalogosok haladnak előre a havas hegyekben Szöultól mintegy 16 kilométerre északra, 1951. január 3. (1)

A CPV egyik katonája társa vállán támasztja meg hátrasiklás nélküli lövegét a hóval fedett harctéren. (2)

Kínai katonák fogyasztják el szójababból álló ellátmányukat a harcok szünetében. (3)

Az ENSZ-csapatok katonái gyújtják fel Szöult közvetlenül az evakuáció előtt, hogy a kínai és észak-koreai csapatok ne találhassanak fedezéket. (4)

Szöulból menekülő koreaiak a Han folyó jegén. (5)

Menekültek indulnak meg dél felé Szöulból a befagyott Han folyó jegén 1951 januárjában. (6)

Az újraszervezett észak-koreai csapatok január 7-én elfoglalták Wonju városát, komolyan veszélyeztetve az újonnan kialakított ENSZ védelmi vonal egységét, azonban a kemény téli idő és a logisztikai problémák miatt nem tudták kihasználni az elért sikereket. Ahogyan már többször megtörtént a koreai háború során, az amerikai és ENSZ-egységek visszavonulásának hatására megnyúlt kínai és észak-koreai utánpótlási vonalak miatt az offenzíva kimerült. Az ENSZ-erők amerikai és török egységei január közepén kisebb volumenű, óvatos ellentámadásba mentek át (az 'Operation Wolfhound' és 'Operation Thunderbolt', illetve a keleti oldalon az 'Operation Roundup' fegyveres felderítő hadmozdulatokkal), február elejére visszafoglalva a Han-folyóig terjedő területeket. 

Az ENSZ-egységek ellentámadása során a Nyolcadik Hadsereg 1951. február 11-ére újra elérte a Han folyó vonalát, majd ezt követően heves harcok árán megállította a Wonju és Chipyong-ni térségében indított kínai Negyedik Offenzívát. (7)

Megelőzendő az ENSZ-csapatok teljes újraszervezését, Mao Ce-tung elrendelte a Negyedik Offenzíva megkezdését, ami Deng Hua tábornok irányítása alatt a középső szektorra összpontosította mintegy 135 ezer katona támadását. Az áttörő kínai egységek, kihasználva a széthúzott amerikai védelmi vonalakban keletkező rést, Chipyong-ni közelében bekerítették az 5 ezer főnyi amerikai és francia csapatokat, és komolyan veszélyeztették a közlekedési és logisztikai szempontból stratégiai jelentőségű – korábban visszafoglalt – Wonju városát. A koalíciós csapatok csak súlyos áldozatok árán – 17 ezer főnyi veszteség mellett – tudták megállítani az offenzívát.

Buldózer tisztítja meg az utat egy konvoj számára a hágón való átkeléshez Punggitól északra, 1951. január 12. (8)

Mérnökök farönkökkel erősítenek meg egy meggyengült hidat, hogy az kibírja a rajta rekedt M4 Sherman harckocsi súlyát a műszaki mentő érkezéséig, 1951. január 28. (9)

Kínai géppuskaállás a Han folyó déli partján. (10)

A kínai és észak-koreai csapatok számára utánpótlást szállító lovaskocsik karavánja. (11)

1951 januárjában a Kínai Népi Önkéntes Hadsereg katonái ejtenek fogságba egy amerikai katonát a harctéren. (12)

Amerikai hadifoglyok csoportja, 1951. január 30. (13)

Katonák figyelik a fehérfoszforos lövedékek becsapódását a kommunista csapatok által birtokolt területen, 1951. február 1. (14)

Amerikai gyalogosok várják a kínai ellentámadást egy frissen elfoglalt magaslaton a Han folyó mentén, Incshonhoz közel, 1951. február 10. (15)

A harcok időleges nyugvópontra jutásával Ridgway agresszívebb fellépéssel akarta a kínaiakat tárgyalóasztalhoz kényszeríteni. A korlátozott célú támadások nem egy terület feletti ellenőrzés megszerzését, hanem kifejezetten a kommunista egységek pusztítását tűzték ki célul, mindezzel elnyerve a katonák között a "húsdaráló" megnevezést. Számos amerikai tank a kínai újévre utalva tigrist vagy sárkányt ábrázoló festést kapott, hogy ezzel is növeljék az akciókban részt vevő tankok lélektani hatását (1950 a tigris éve, 1952 pedig a sárkány éve volt a kínai kalendárium szerint). 1951. február végén és márciusban támadások sorozatát indították (többek között a hangzatos nevű ’Operation Killer’, ’Operation Ripper’, ’Operation Rugged’ hadműveleteket), a kommunista csapatokat irányító Peng tábornok azonban, alkalmazkodva a megváltozott amerikai stratégiához, kerülte a komolyabb ütközeteket és fokozatosan vonult vissza. Különösen ott tudtak a kommunista csapatok helytállni, ahol a természeti és terepadottságok, például a hegyvidéki domborzat és a megfelelő utak hiánya a védekező félnek kedveztek. Március 14-15-én éjszaka a ENSZ-csapatok újra elérték a kiürített Szöult, ezzel a háború lefolyása alatt Szöul negyedszer cserélt gazdát, eredeti 1,5 milliós lakosságából már csak 200 ezren maradtak a dél-koreai fővárosban. A koalíciós csapatok Szöultól északra az ’Operation Courageous’ művelet során a frontvonal mögött több mint 100 darab C-119 szállítógépből ledobott ejtőernyőssel és az egyidejű páncélos támadással igyekeztek a kínai és észak-koreai egységeket csapdába ejteni a Han és az Imjin folyó között, azonban a kommunista csapatok gyors visszavonulása meghiúsította az akció sikerét.

Tigrismintás "harci festésű" amerikai M46-os tankok vesznek fel tüzelőállást a Han folyóhoz közel az Operation Ripper hadművelet alatt, 1951. március. (16)

Ausztrál gyalogosok nyomulnak előre a 614-es magaslatról az 587-es magaslat megtámadására. Az elöl haladó szakaszvezető Owen géppisztolyt, övén pedig egy füstgránátot és egy kézigránátot hord, a mögötte haladó katona vállán Bren géppuskát visz, 1951. március 1. (17)

Egy M-14 önjáró légvédelmi ágyú .50-es négycsövű géppuskájával vesz tűz alá egy kínai állást a gyalogsági támadás előkészítéseként Chae-jae-től északra. A légvédelmi egységek – más feladat híján – komoly szerepet kaptak a közvetlen tűztámogatás biztosításában. (18)

A szakaszt vezető amerikai hadnagy hajítja kézigránátját a kínai állások felé az ENSZ-csapatok offenzívája során Uijong-Bu közelében, 1951. március 23. (19)

 

Matthew Ridgeway (jobb hátsó ülés), Doyle Hickey (bal hátsó ülés) és Douglas MacArthur (jobb első ülés) tábornokok dzsipjükben egy parancsnoki állásnál, nagyjából 24 kilométerre északra a 38. szélességi foktól, 1951. április 3. (20)

A koalíciós csapatok újra áthaladtak a 38. szélességi fokon annak érdekében, hogy jobban védhető területen alakíthassanak ki védelmi állásokat. Ez a védvonal „Kansas-vonal” néven vált ismertté, ettől 30 kilométerrel északabbra hozták létre az előretolt „Wyoming-vonalat”. A téli fagyok után az olvadás sártengerré változtatta a hadszínteret, sokszor lehetetlenné téve a gépi közlekedést (és ezzel párhuzamosan drasztikusan megnövelve a légi szállítás és mentés fontosságát).

Egy műszaki alakulat tagjai sózással próbálják járhatóvá tenni az utat, 1951. március 6. (21)

Amerikai műszaki mentők próbálják kiszabadítani a sárból a brit 8th King's Royal Irish Hussars ezred teherautóját a fő utánpótlási útvonalon. (22)

Az időjárás okozta nehézségek mellett a kínai–észak-koreai csapatok a Hwachon-tározó gátjainak megnyitásával is megpróbálták akadályozni a hadműveleteket, a drámai hatás ellenére azonban mindennek érdemi jelentősége nem mutatkozott. A háború egyik legegyedibb légi akciója is a Hwanchon-gáthoz kapcsolódik. A Szöultól körülbelül 80 kilométerre északkeletre lévő és a Pukhan folyó vizét szabályozó – nagyjából 275 méter hosszú, 85 méter magas, az alapoknál 6-73 méter széles – betonlétesítménynek és rajta keresztülfolyó vizének taktikai felhasználása komoly fejtörést okozott az amerikai katonai vezetőknek. A folyó vizének felduzzasztása veszélyeztethette az ENSZ-csapatok folyón történő átkelését, a vízszint alacsonyan tartása pedig átkelőhelyeket biztosíthatott a kommunista csapatok számára. A fenyegetés megszüntetése érdekében először egy B-29 Superfortress bombázógéppár két 5900 kilogrammos irányított bombával próbálta megsemmisíteni a gátat, sikertelenül, amelyre válaszul a kínai katonák és észak-koreai mérnökök megnyitottak a gát 18 zsilipkapujából 16-ot. A két méterrel megemelkedett vízszint elmosott egy vasúti pillért és az amerikai mérnököket több pontonhíd visszahúzására kényszerítette, egyértelművé téve az amerikaiak számára, hogy a további cél már nem a gát teljes megsemmisítése, hanem néhány zsilipkapu használhatatlanná tétele. Miután a – rangerök és páncélosok által végrehajtott – szárazföldi támadás sem hozott tartós sikert, a haditengerészet nyolc AD Skyraider gépe öt F4U Corsair kíséretében támadta meg hagyományos bombákkal és rakétákkal a kapukat, azonban találataik ellenére érdemi kárt nem tudtak okozni. Végül a USS Princeton repülőgép-hordozó nyolc F4U Corsair gépe Mark 13 torpedókkal felszerelve (négy további Corsair támogatásával) kísérelte meg legalább az egyik zsilipkapu megsemmisítését. Nehézséget jelentett, hogy mindössze öt olyan pilótát találtak, akinek bármilyen tapasztalata volt a torpedók használatában. Mind a nyolc gép sikeresen ledobta torpedóit, egy azonban besült, egy másik torpedó pedig irányítását vesztette. A támadás során az egyik zsilipkapu teljesen megsemmisült két közvetlen torpedótalálattól, míg egy találat használhatatlanná tett egy másik kaput is, valamint lyukat ütöttek a nyugati támfalon. Ezen akció során került sor a koreai háború alatt a torpedók első és egyetlen éles bevetésére (és egyes források szerint ez jelentette a légi torpedók utolsó ismert alkalmazását is a történelem folyamán).

Torpedótalálatok a Hwanchon-gáton, 1951. május 1. (23)

A szárazföldi erők mellett a haditengerészet egységei is aktívan részt vettek a februári és márciusi hadműveletekben: a blokádot fenntartó dél-koreai, amerikai, brit, kanadai, ausztrál, új-zélandi, holland és thaiföldi hadihajók támadásai zaklatták a szárazföldi kommunista csapatokat. A keleti parton Wonsan és Songjin városok – a február 16-ai kezdete óta – március végére a hajóágyúk folyamatos bombázásának következtében lényegében 43 napja egyhuzamban ostrom alatt álltak, amivel az amerikai haditengerészet megdöntötte addigi polgárháborúban felállított "rekordját", amikor is az unionista hajók 42 napig egyhuzamban lőtték Vicksburg városát. (Érdekesség még, hogy mivel a koreai háború ENSZ-akció volt, nem pedig egy formailag hadüzenettel megkezdett háború, a hivatalos kommunikációban a „blokád” megnevezés helyett az „ostrom” volt a jogilag elfogadott kifejezés). A háborúba bekapcsolódó újabb erők fenyegetésének hatására tengeralattjáró-elhárító harccsoportot is kialakítottak, azonban ezek éles bevetésére a háború alatt nem volt szükség.

A USS Toledo (CA-133) cirkáló tűztámogató csoportjának megfigyelőállása a Han folyónál 1951 áprilisában vagy májusában. (24)

A USS Saint Paul (CA-73) cirkáló fehérfoszfor lövedékei robbannak fel Wonsan bombázása során. A fénykép egy közvetlenül a célterület fölé repülő helikopterről készült 1951. április 20-án. (25)

A korlátozott támadások során a kínai és észak-koreai csapatok a becslések szerint több mint 53 ezer főt veszítettek, szemben a 20 ezerre tehető koalíciós áldozattal. Az elért sikerek ellenére MacArthur tábornok nem értett egyet a korlátozott háború elvével, majd miután a nyilvánosságban is többször szembehelyezkedett a hivatalos washingtoni állásponttal és a háború eszkalációját szorgalmazta, április 14-én leváltották MacArthurt az ENSZ-csapatok éléről. Ridgwayt nevezték ki az ENSZ-erők parancsnokának és James Van Fleet tábornok vette át a Nyolcadik Hadsereg vezetését.

Peng tábornok a visszavonulással az áprilisi nagyszabású kommunista támadást, az Ötödik Offenzívát készítette elő, amely az ENSZ-erők megsemmisítését tűzte ki újra célul. A tervek szerint a kétirányú bekerítő hadművelet a koalíciós erők vonalának áttörését követően egyesével kerítette volna be és semmisítette volna meg a szembenálló ellenséges ENSZ-csapattesteket. Tizennégy kínai és észak-koreai hadosztály vett részt a támadásban. Az Imjin folyón átkelő 3. és 19. CPV Hadsereg vezette a nyugati támadóéket Szöul térségének irányába, míg ezzel egy időben az offenzíva keleti szárnyán a 9. és 13. CPV Hadseregek támadása Kapyongot célozta. Az offenzíva 1951. április 22-én éjjel indult meg négy órányi tüzérségi előkészítés után, elsődleges céljuk Szöul elfoglalása és az amerikai I. Hadtest fő erőinek bekerítése volt. Becslések szerint a Koreában elérhető 700 000 kommunista katona fele vett részt a támadásban. A korábbi tervekkel szemben az offenzívában csak kevés tank és tüzérségi eszköz vett részt, légi támogatásra pedig egyáltalán nem számíthattak a kommunista csapatok. Az alapvető taktika az éjszakai gyalogsági rohamokra épült, amely során kisebb egységek próbáltak behatolni az ENSZ-vonalak mögé, míg nappal a természetes és mesterséges fedezékek használatával igyekeztek átvészelni a tüzérségi és légi csapásokat.

Az 1951. április 22-én éjszaka megindított Ötödik Offenzíva kezdetben a nyugati hadszíntérre összpontosított. A két fő irányban megindított támadás célja a Nyolcadik Hadsereg vonalának áttörése és ezáltal az ENSZ-csapatok fő erejének bekerítése és megsemmisítése volt. (26)

A keleti kommunista támadóék áttört a velük szemben álló dél-koreai hadosztályon, kettévágva a Nyolcadik Hadsereg hadosztályait, azonban a 27. Brit Nemzetközösségi Dandár feltartóztató műveletei Kapyongtól északra megakadályozták az ENSZ-alakulatok bekerítését.

Kínai aknavetősök lövik az ENSZ-csapatokat a 38. szélességi fok környékén. (27)

A kínai offenzíva alatt egységeiktől elszakadt dél-koreai katonák tartanak vissza az ENSZ-vonalak felé. (28)

Sérült kanadai katonát kísér társa a frontvonal mögötti elsősegély-állomásra Kapyong völgyében a 27. Brit Nemzetközösségi Dandár által vívott harcok során. (29)

A brit haditengerészet kommandósai telepítenek robbanótölteteket az utánpótlást biztosító vasútvonalon Songjin (Szongdzsin) városától 13 kilométerre délre egy rajtaütés során, 1951. április 10. (30)

Feltehetően a CPV 42. Hadtest egyik egységének tüzelőállása, a szélen egy amerikai eredetű géppuskával felszerelt sebesült katonával. (31)

A nyugati kínai ék támadásának középpontjában az Imjin folyó 29. Brit Dandár által őrzött átkelőhelye állt. A védőknek két és fél óra leforgása alatt négy kínai rohamnak kellett ellenállniuk. A közeli ’Hill 235’-nek elnevezett magaslat védelme során kialakult közelharcokban a briteknek többször is a saját állásaikra kellett tüzérségi csapást kérniük, valamint a felmentésükre irányuló kísérletek is sikertelennek bizonyultak. A kommunista áttörés veszélye miatt április 25-én reggel elrendelt visszavonulást a dandár csak nagyon súlyos harcok árán tudta végrehajtani, azonban a Gloucestershire Ezred egységei nem tudták elhagyni pozíciójukat. Miután engedélyt kaptak az egyéni kitörésre, az ezred mindössze 39-40 katonája jutott vissza az ENSZ-vonalak mögé. A 29. Brit Dandár három nap leforgása alatt 1091 embert veszített, ennek a fele, mintegy a 622-630 fő a Gloucestershire-ekhez tartozott (tágabb értelemben véve a harcok további 1500 fő amerikai és 8000 fő dél-koreai veszteséggel jártak).

Centurion tankok és a Gloucestershire Ezred katonái indulnak a 327-es magaslat megtámadására. (32)

A brit Royal Northumberland Fusiliers gyalogezred katonái haladnak az Imjin folyónál lévő állásaik felé, közvetlenül a kínai csapatok támadását követően kialakuló 80 órás csata előtt. (33)

Jól felfegyverzett kínai katonák állása tűzharc közben. (34)

Az amerikai 3. Gyaloghadosztály rangerei ellenőrzik felszerelésüket, mielőtt hajnali őrjáratra indulnak az Imjin  folyón túlra, 1951. április 17. (35)

Van Fleet tábornok 40 kilométerrel délre, azonban még Szöul előtt rendelte el az új védelmi állások kialakítását, ami a ’No Name Line’, vagyis "Névtelen-vonal" elnevezést kapta. A ENSZ-erők tüzérségi és légi egységeinek intenzív bevetése tartotta távol a kommunista erőket a Han folyótól és Szöultól. Jól mutatja erőfeszítésük nagyságát, hogy az offenzíva utolsó 8 napjában az ENSZ-erők pilótái 7420 bevetést repültek, köztük olyan jelentős akciókban vettek részt, mint amikor április 29-én szinte kizárólag az ENSZ-repülők bombázása hiúsította meg, hogy egy 6000 fős kommunista támadó csapat a Han folyón átkelve nyugatról bekerítse Szöult.

A Gloucestershire Ezred katonáinak önfeláldozó helytállása a Koreai-háború egyik gyakran felemlegetett momentuma, ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy teljes zászlóalj elvesztésének hírére Ridgway dühöngött, mert szembe ment azzal az alapvető szabályával, mely szerint semelyik egységnek sem szabad azt a parancsot adni, hogy minden áron tartsák állásaikat.

Miután a kínai–észak-koreai erők nem érték el céljukat, Szöul elfoglalását, május 16-án Peng a félsziget keleti oldalára helyezte át az offenzíva súlypontját. Az itt összevont 9. és 3. CPV Hadseregek és az észak-koreai 2. és 5. Hadtestek összpontosított támadása szétzúzta a dél-koreai 3. Hadtestet, és egységeik 56 kilométer mélyen a frontvonal mögé jutottak. Ennek következtében a szomszédos amerikai X. Hadtestnek Van Fleet parancsaival összhangban vissza kellett vonulnia. Mindez megnövelte a kommunista utánpótlási vonalak hosszát és időt biztosított az ENSZ-erők átcsoportosítására. A heves tüzérségi és közvetlen légi csapásoknak kitett kommunista csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek, a tüzérségi egységek a "Van Fleet-féle mennyiséget”, vagyis a korábbi lőszerfelhasználás ötszörösét lőtték ki rájuk. Május 21-én, miután a rossz utánpótlás miatt a kommunista csapatok kifogytak az élelem- és lőszerellátásból, az Ötödik Offenzíva végleg megrekedt.

Miután lőszerük elfogyott, – feltehetően – az 50. Hadtest kínai katonái kövekkel támadják meg az ENSZ-csapatokat egy hegyvidéki úttorlasznál. (36)

Éhségüket krumplival csillapító kínai katonák. (37)

A rendkívül nehéz körülmények között élő kommunista katonák egyike gyűjti össze a kövek repedéseiből csöpögő vizet. (38)

Ridgeway és Van Fleet annak érdekében, hogy megakadályozzák a kínai és észak-koreai csapatok újraszerveződését, valamint, hogy visszaszerezzék a jobb védelmi képességgel rendelkező „Kansas-vonalat” és tárgyalóasztalhoz kényszerítsék a kínaiakat, ellentámadást rendeltek el. A támadás teljesen szétzilálta a visszavonuló kommunista csapatokat, azonban az esőzések, a sár és a hatékony kínai késleltető tevékenység megakadályozta, hogy döntő csapást tudjanak mérni a kommunista haderőre és annak utánpótlási bázisára. Az előrenyomuló ENSZ-csapatok június 15-re visszafoglalták a „Kansas-vonalat” és tovább haladva elfoglalták az északiak szempontjából stratégiai jelentőségű „Vas Háromszög” alsó részét, a Pyonggang, Chorwon és Kumwha városokat összekötő út- és vasútvonalak alkotta háromszöget, amely a kommunista frontvonalat kapcsolta össze Észak-Koreával. Visszafoglalták a „Kansas” előretolt vonalát, a „Wyoming-vonalat”, a további előrenyomulást azonban Ridgway a katonai és politikai szempontokat figyelembe véve nem kockáztatta meg. Az Ötödik Offenzíva a koreai háború egyik mérföldkövének tekinthető. Ezt követően a kínai és észak-koreai háborús oldal is feladta a félsziget teljes egyesítésére törekvő terveit, és a szovjetek beleegyezésével 1951. július 10-én Keszongban megkezdődtek a tűzszüneti tárgyalások.

 Tengerészgyalogosok keresnek fedezéket egy a kommunista csapatokra tüzelő tank mögött Hongchon térségében, 1951. május 22. (39)

 Egy 75 milliméteres hátrasiklás nélküli löveg amerikai kezelői nyitnak tüzet a völgy túlsó oldalán harcoló gyalogosok támogatására. (40)

Az ENSZ puszani hadifogolytáborában összegyűjtött észak-koreai és kínai hadifoglyok csoportja 1951 áprilisában. (41)

A harcokban az ENSZ-csapatok egyes becslések szerint mintegy 25 000, az ellentámadás során pedig további 14 700 embert veszítettek (más forrás arányaiban hasonló számmal, 1951 májusában 33 770 főnyi veszteséggel kalkulál). A kínai–észak-koreai áldozatok száma ennek sokszorosa lehetett: csak az Ötödik Offenzíva alatt elszenvedett veszteségeket 85 ezer főre becsülik. Az ENSZ-ellentámadás során elszenvedett kommunista veszteségekről nincsenek pontos adatok, azonban csak a foglyul ejtett katonák száma elérte a 17 ezret (más forrás szerint május második felére 17 ezer főnyi veszteséget könyvelhettek el). Bár a kialakult frontvonalak 1951 júliusa után érdemben nem változtak, a háború még további két évig eltartott.

 

 Felhasznált források:

• A felhasznált irodalmak teljes listáját a sorozat egy külön bejegyzése tartalmazza.

 

Képek, illusztrációk forrása:

(1) Pfc. James J. Jacquet (Army) / NARA FILE #: 111-SC-355544 / WAR & CONFLICT BOOK #: 1431
(2) n.a. (Fotoe )
(3) n.a. (DayDayNews)
(4) IWM BF 213
(5) Carl Mydans (ICP)
(6) INP (USIA) NARA FILE #: 306-PS-52-2719 / WAR & CONFLICT BOOK #: 1478
(7) Carter Malkasian - The Korean War 1950-1953 (Osprey Publishing)
(8) ES93-66-4 (SC356685)
(9) ES43-1-62 (SC357349)
(10) n.a. (Huaxia)
(11) n.a. (Huaxia)
(12) n.a. (Kuaibao)
(13) n.a. (Kuaibao)
(14) Army Signal Corps Collection (U.S. National Archives) #: SC 357227
(15) Signal Corps Photo #8A/FEC-51-3526 (Watson)
(16) USA/NA
(17) AWM P01813.449
(18) Signal Corps Photo #X/FEC-51-7416 (Hunkins, Jr.)
(19) Signal Corps Photo #8A/FEC-51-9245 (Welter)
(20) Grigg. (Army) / NARA FILE #: 111-SC-365348 / WAR & CONFLICT BOOK #: 1376
(21) ES93-66-1 (SC361111)
(22) IWM BF 244
(23) U.S. Navy Photograph (National Archives) #: 80-G-428678
(24) U.S. Navy Photograph (National Archives) #: 80-G-432346
(25) U.S. Navy Photograph (National Archives) / #: 80-G-K-11864
(26) Carter Malkasian - The Korean War 1950-1953 (Osprey Publishing)
(27) n.a. (Huaxia / Fotoe)
(28) IWM BF 10227
(29) IWM MH 33026
(30) Navy / NARA FILE #: 080-G-428242 / WAR & CONFLICT BOOK #: 1434
(31) n.a. (Huaxia)
(32) IWM KOR 649
(33) IWM BF 10119
(34) n.a. (Huaxia)
(35) Signal Corps Photo #8A/FEC-51-12902 (Welter)
(36) n.a. (Huaxia / Fotoe)
(37) n.a. (Huaxia)
(38) n.a. (Huaxia)
(39) Sgt. John Babyak, Jr. (Marine Corps) / NARA FILE #: 127-N-A8585 / WAR & CONFLICT BOOK #: 1420
(40) Army / NARA FILE #: 111-SC-369801 / WAR & CONFLICT BOOK #: 1435
(41) Gahn, State Dept. (USIA) / NARA FILE #: 306-PS-51-7134 / WAR & CONFLICT BOOK #: 1496