A koreai háború és az ENSZ-erők VIII. – A háború mérlege

A koreai háború hivatalosan összesen három évig, egy hónapig és két napig tartott. A háború evolúciója jól tükrözte a korszak katonai-stratégiai súlypontváltozását is: az észak-koreai villámháborús támadás, az incshoni partraszállás, majd a kínaiak Második Offenzívájának nagy volumenű hadműveletei mind a teljes és végső győzelemért folyó totális háború jellemzőivel bírtak, amik állandó fenyegetésként hordozták magukban a háború további eszkalációját (és nem mellesleg egy újabb világháború fenyegetését is). Az ezt felváltó stratégia egy korlátozott háború megvívására törekedett, amelynek célja az volt, hogy a korlátozott katonai célok elérésével politikai tőkét lehessen kovácsolni a tárgyalások során. Ennek fő eszköze az ellenséges erők felőrlése volt, amelyhez hozzájött még a légi fölényért való küzdelem és annak kihasználása, valamint a nukleáris fenyegetés (mint az elrettentés további eszköze). A háború második felében a kínai–észak-koreai erők is sikeresen alkalmazták a felőrlő stratégiát, így a harcok mindkét oldal számára folyamatos és jelentős veszteségeket okoztak, érdekeltté téve a feleket a háború tárgyalásos lezárásában.

Amerikai Sherman harckocsi roncsai Szöulban. (1)

A háború okozta óriási pusztítás mellett nehéz képet kapni arról is, hogy hányan estek áldozatul a harcoknak, a különböző források becslései között gyakran nagyságrendi különbségek fordulnak elő.

A dél-koreai hadsereg (ROK vagy ROKA) – dél-koreai adatok szerint – 187 712, ENSZ-statisztikák alapján 137 899 halottat veszített (más források a halottak és eltűntek együttes számát 217 ezerre, megint más szerző 70 ezerre tette). A sebesültek számát az ENSZ-nyilvántartás 450 742 főben (más források 429 ezer, illetve 150 ezer főben) határozta meg. 24 495 dél-koreai katonát eltűntként, 8343 főt hadifogolyként tüntettek fel az ENSZ-adatok (más források az eltűntek és fogságba esettek számát együttesen 32 838, illetve 80 ezer főben határozták meg). A dél-koreai lakosság veszteségeit a dél-koreai és ENSZ-statisztikák 990 968 főben állapították meg (a számokat lebontva: 244 663 civil meghalt, 128 936 főt kivégeztek, 229 0625 fő megsebesült, 84 532 főt elhurcoltak és 303 212 fő eltűnt), míg más becslések 500 ezer és 1 millió fő közötti nagyságrendre teszik a halottak és eltűntek számát, megint más szerzők körülbelül 1 millió főre becsülik a harcok során elhunyt vagy megsebesült dél-koreai lakosok számát. Korea egészét tekintve ezen kívül nagyságrendileg 3 millió 200 ezer embernek kellett elhagynia otthonát, 300 ezren özvegyültek meg és 100 ezren váltak árvává.

A kommunista oldal veszteségeiről még ennél is durvább – legtöbb esetben csak nyugati – becslések állnak rendelkezésre. Az Észak-koreai Néphadsereg (KPA) veszteségeit általánosságban 600 ezer fő körül határozták meg. Különböző észak-koreai szerzők a halottak számát 508 797, illetve 520 000 főben, míg az eltűntek és fogságba esettek számát 98 599, illetve 120 000 főben adták meg. Amerikai katonai források az észak-koreai katonai veszteségeket 801 ezer főre tették, ebből 522 ezer halott és sebesült, 102 ezer fő eltűnt vagy fogságba esett, valamit 177 ezer fő „egyéb okok miatt” került a veszteségek közé. A halottak és eltűntek száma más források szerint 294 ezer és 600 ezer közé tehető. Az észak-koreai hadsereg sebesültjeinek számát – a különböző források csak elnagyoltan – 226 ezer és 1,5 millió fő közötti intervallumban határozták meg, ettől eltérően más szerzők a sebesültek számát 120 ezerre, valamint az eltűntek és fogságba esettek számát szintén 120 ezerre becsülték. Az észak-koreai lakosság veszteségeit (meghalt, eltűnt, megsebesült) 500 ezer és 2 millió fő közé teszik (ez dél-koreai források szerint közelebb volt a 1,5 millió főhöz), más forrás 500-600 ezer halottat és eltűntet valószínűsít.

A Kínai Népi Önkéntes Hadsereg (CPV) veszteségeit nyugati források összesen 1 millió fő körülire (amerikai szerzők 1,23 millióra) becsülték. Egyes szerzők a halottak és eltűntek számát 600 ezerre taksálták, míg mások 116 ezerre becsülték a halottak számát. Kína – nyugati szerzők szerint – 152 400 főt ismert el halottként vagy eltűntként. A sebesültek számára vonatkozó becslések 220 ezer, illetve ettől eltérően 716 ezer főre vonatkoznak, hivatalosan 238 ezer főnyi sebesültet ismertek el. 29 ezer kínai tűnt el vagy esett fogságba. Kínai források a CPV teljes veszteségét 395 815, illetve 366 000 főben adták meg (az utóbbi 116 ezer halott, 220 ezer sebesült és 29 ezer eltűnt vagy fogságba esett katonára vonatkozó becslést jelent). Dél-koreai források a kínai harctéri veszteséget 369 600 főre becsülték, ebből 135 600 halott, 208 400 sebesült, 3900 eltűnt és 21 700 fogságba esett; míg a nem harctéri veszteséget 603 000 főben határozták meg, ezen belül 13 000 halott és 590 000 sebesült (akik közül 457 000 betegség miatt szorult orvosi ellátásra). A kínai hadsereg egészségügyi – kínai szerzők által hivatkozott – statisztikái szerint 114 084 katona vesztette életét a harcokban vagy balesetben, és 25 621 katonát kezeltek eltűntként, valamint további mintegy 70 ezren haltak meg sebesülésük, betegség vagy más okok miatt (a polgári igazgatás ezzel szemben 183 108 áldozatot tartott nyilván a közelmúltig).

Az Amerikai Egyesült Államok harctéri halottjainak száma forrásonként eltérő: 33 629, 36 516, 36 586 vagy 36 940 főben adják meg a halottak számát (amelyhez hozzájön a 17 678 főnyi harctéren kívüli veszteség). Az amerikai sebesültek száma elérte a 103 284 főt (ENSZ-adatok 92 134 fő sebesültet és 3737 fő eltűntet tartanak nyilván). A fogságba esettek számát egyes szerzők 5178 és 7245 főben adták meg.

Az ENSZ-erők további országokból érkezett csapatai összesen – ENSZ-források szerint – 3036 halottat és 11 817 sebesültet veszítettek; a dél-koreai statisztikák 3730 halottat, 12 146 sebesültet, 379 eltűntet és 1376 fogságba esettet tartanak számon.

A Szovjetunió koreai kontingensének teljes vesztesége – szovjet-orosz források és kutatók szerint – 299 fő volt; a szovjet légvédelmi egységek 64 halottat és 165 sebesültet veszítettek, és több mint 120 pilóta (más források szerint 103 vagy 135) veszítette életét a háború alatt.

Egy amerikai gyalogos sebesült ROK-katonát visz a hátán az elsősegély-állomásra. (2)

 

Két sebesült koreai lány halad el egy a Sunch-On és Yongwon-Ni körüli harcokban elesett dél-koreai katona teste mellett. (3)

  

Koreai menekültek az úton, valószínűleg Pohang térségében. (1950. október) (4)

Amerikai tengerészgyalogosok állnak körül egy sebesült észak-koreai katonát, amint hordágyra húzza fel magát a Naktong folyó menti szektorban. Ruházatának átvizsgálásakor egy amerikai órát, öngyújtót és más, feltehetően egy halott amerikai katonától elvett tárgyakat találtak nála. (1950. augusztus 23.) (5)

 

Sebesült kínai katonát részesítenek elsősegélyben az őt foglyul ejtő brit The Gloucestershire Regiment katonái. (6)

 

Amerikai tizedes fekszik hordágyon egy elsősegély-állomáson, miután megsebesült a Naktong folyón történő átkelés során. (1950. szeptember 19.) (7)

Műtét zajlik egy előretolt tábori kórházban mintegy 30 kilométerre a frontvonal mögött. (8)

 

Társukat hordágyon vivő ausztrál katonák pihennek meg Korea fagyos hegyeiben. (9)

A 'The Hook' állás védelméért folytatott véres küzdelemben megsebesült amerikai tengerészgyalogost itatják meg társai, amíg az elszállítására várnak. (1952. november) (10)

Az 1953. május 18-i légi harcokban életét vesztő szovjet pilóta temetése Port Arthur (Lüshun) orosz katonai temetőjében. (11)

A háború végén – az ’Operation Big Switch’ nevet kapó művelet keretein belül – 75 823 kommunista (70 183 észak-koreai, valamint 5640 kínai) és 12 773 ENSZ-haderőhöz tartozó személy (ebből 7862 dél-koreai, 3597 amerikai és 945 brit) szabadult ki és tért haza a fogolytáborokból, korábban a ’Little Switch’ során 6670 kommunista (5640 észak-koreai és 1030 kínai) és 684 ENSZ-hez tartozó hadifogoly (ebből 471 dél-koreai, 149 amerikai és 32 brit) nyerte vissza szabadságát. Azok, akik nem szándékoztak visszatérni saját országukba, elkülönített ideiglenes táborba kerültek, ahol kormányuk képviselői felvehették velük a kapcsolatot és beszélhettek velük egy független bizottság felügyelete mellett. Mindez arra szolgált, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy nem kényszerből tagadták meg a hazatelepítést, valamint emellett meg is próbálhatták rábeszélni őket a hazatérésre. Az elkülönítő táborba érkező 359 ENSZ-katona közül tízen visszatértek hazájukba, ketten egy harmadik semleges országba, Indiába távoztak, míg 347-en (325 koreai, 21 amerikai és 1 brit) a kommunista irányítás alatt álló területekre távozott. 22 604 kommunista fogoly utasította vissza elsőre a repatriálást, majd közülük 628 (188 koreai és 440 kínai) mégis visszatért hazájába. 21 839 fő (7604 koreai és 14 235 kínai) az ENSZ ellenőrzésű területet választotta, majd Dél-Koreába vagy Tajvanra távozott, és 86 fő (74 koreai és 12 kínai) semleges országba utazott (emellett 13-an megszöktek, valamint 38-an életüket vesztették az őrizet alatt). A hadifoglyok számához hozzátartozott még a dél-koreai kormány által korábban egyoldalúan szabadon engedett 26 930 észak-koreai hadifogoly is. 

Az észak-koreai hadseregben szolgáló két fiút hallgatnak ki amerikai katonák Sidang-dong térségében. (1950. szeptember 18.) (12)

A tavaszi offenzíva során a Hyeon-ri közelében zajló csatában fogságba esett dél-koreaiak tömegeit kísérik kínai katonák. (13)

A Koreai-félsziget északkeleti részén fogságba esett amerikai hadifoglyok csoportja.(14)

 

Szabadon engedett amerikai és ausztrál hadifoglyok melegednek egy egészségügyi állomáson. (1951. február 10.) (15)

Fogságba esett kínai katonák. (16)

 

ENSZ-katona őrzi a felsorakozott kommunista hadifoglyok tömegét. (1951. március 21.) (17)

 

Kommunista csapatok adnak át ENSZ koalíciós katonákat az ENSZ hatóságainak a hadifoglyokat fogadó központban Panmunjonban, Észak- és Dél-Korea határán. (18)

Egy katonai zenekar üdvözli az Incshonba érkező kínai és észak-koreai hadifoglyok konvoját. (19)

A Korea fölötti légi háború számszerű mérlege is kettősséget mutat, és mindkét oldal statisztikáit célszerű fenntartásokkal kezelni. Nyugati források és jelentések szerint az ENSZ-erők a háború során összesen 2866 repülőgépet veszítettek, ebből 1466 volt az amerikai légierő harctéri vesztesége – amelyből a hivatalos jelentések szerint mindössze 147 gépet lőttek le légi harcban, 78 pedig ismeretlen okból került veszteséglistára –, 1248 gép tartozott az amerikai haditengerészethez és tengerészgyalogsághoz, míg a szövetséges ENSZ-országok további 152 repülőgépe semmisült meg (más számítások szerint 1986 ENSZ-repülőgép pusztult el). A kommunistáknak okozott veszteséget 976 lelőtt repülőgépben – ebből 792 darab MiG-15 – határozták meg. Hasonló becslés alapján a kommunista oldal a légi harcok során körülbelül 1000 repülőgépet vesztett és feltehetően még egyszer ennyi pusztult el egyéb okokból.

Szovjet hivatalos jelentések szerint az Észak-Korea (és Kína) fölötti légi harcokban a szovjet pilóták 1106 ellenséges repülőgépet semmisítettek meg – ebből mintegy 650 volt F-86 Sabre –, ami 335 darab MiG-15 és MiG-15bis repülőgép elvesztésébe és több mint 120 szovjet pilóta halálába került. Más számítás szerint a szovjet pilóták Koreában 1097 gépet lőttek le és 319 darab MiG-15 és La-11 gépet veszítettek (ettől eltérő forrás szerint 307 gép és 103 pilóta került veszteséglistára). A szovjet légvédelmi egységek 153 ellenséges repülőt semmisítettek meg 1951 júniusa és 1953 júliusa között.

Kínai adatok szerint a légi harcok során a kínai pilóták 330 ellenséges gépet lőttek le – ebből 181 darab F-86-ot –, 95-öt pedig megrongáltak. Mindez 231 saját gép elvesztésével és további 151 gép sérülésével járt, míg szovjet források szerint 116 repülőgépet veszítettek, ami 126 pilóta életébe került. Orosz-szovjet archívumok alapján a kínai és észak-koreai pilóták együttesen 271 gépet semmisítettek meg (amibe nincsenek beleszámítva a légcsavaros repülőgépeik légi győzelmei).

Észak-koreai adatok szerint légierejük a háború során 164 ellenséges repülőgépet semmisített meg a levegőben (és további 287-et a földön). A kínai és észak-koreai légvédelmi és földi egységek állításuk szerint további 1284 gépet lőttek le.

Mindezeket egybevetve – szovjet források szerint – a háború alatt a kommunista csapatok légi ereje együttesen megközelítőleg 1377 (vagy más számítás szerint csak MiG géptípussal 1386) gépet lőtt le a légi harcok során, ami nagyjából 75 százalékban a szovjet pilóták érdeme volt. A légvédelmi egységek bevallott találataival kiegészítve ez összesen 2814 (vagy 2805) ENSZ-repülőgép levegőben történő megsemmisítését jelentette. 

Megrongálódott észak-koreai Jak vadászgép áll Kimpo repülőterén. (1950) (20)

 

Il-10 csatarepülő részben hóval fedett roncsa az észak-koreai Hamhung repülőterén. (1950. november) (21)

 

C-54 Skymaster roncsa, amelyet észak-koreai Jak-9 vadászgépek pusztítottak el a földön Kimpo repülőterén 1950. szeptember 18-án. (22)

Földi légvédelmi tűz következtében működésképtelenné váló, majd kényszerleszállást végrehajtó F4U Corsair. (23)

Egy F9F-2 lebeg a vízen, miután túlbukott a USS Philippine Sea repülőgép-hordozó orrán. A pilóta a gép tetején állva várja kimentését. (24)

Amikor pilótájának meg kellett szakítania a felszállást, a B-26 letért a kifutópályáról és a hátára fordult. A szárnyon egy éles bomba fekszik. A személyzet mindhárom tagja túlélte a balesetet. (25)

Nehezen mérhető össze, de a háború katonai veszteségei és gazdasági terhei jobban megviselték a kommunista országokat. Észak-Korea gazdasága és a nagyobb városok szó szerint romokban hevertek, a lakosságot élelmiszerhiány sújtotta, többek között emiatt is kényszerültek a tárgyalásos rendezés elfogadására. A háború végére Kína hatalmas emberi és anyagi veszteségei mellett súlyosan eladósodott a Szovjetunióval szemben, adóssága 650 millió dollárt tett ki. Ugyanakkor a háború az Egyesült Államok gazdaságára is jelentős terheket rótt, becslések szerint 1956-ig a háborúhoz kapcsolódó költségek elérték a 83 milliárd dollárt.

A két főváros, Szöul és Phenjan többszörösen megszenvedte a harcokat: a háború alatt Szöul négyszer, Phenjan kétszer cserélt gazdát, átélve az ezzel járó pusztítást. A koreai háború alatt az ENSZ-koalíció légierejének részeként az amerikai és a szövetséges repülőgépek 635 ezer (más forrás szerint 700 ezer) tonna bombát vagy más légi terhet dobtak le, többet, mint a második világháború alatt a teljes csendes-óceáni hadszíntéren. Az észak-koreai városok többsége 75-90% közötti pusztítást szenvedett el.

Szöul lerombolt külvárosának jellemző látképe a tüzérségi és légicsapások után. (1951. augusztus 20.) (26)

Koreai nők és gyerekek keresnek tüzelőt Szöul romjai között. (1950. november 1.) (27)

Koreai kisfiú ül leégett házuk még füstölgő romjain Suwon térségében, miután az ENSZ-csapatok felgyújtották azokat a házakat, amelyek menedékül szolgálhattak a kommunista csapatoknak. Egyedül a víz tárolására szolgáló edények maradtak épen a pusztítás után. (28)

Idős koreai férfi pihen meg a lerombolt épületek előtt Szöulban. (1951. augusztus 20.) (29)

Phenjan romjai 1953-ban. (30)

A wonsani (vonszani) kőolaj-finomítóról készült fénykép a B-29-es bombázók támadása után. A becslések szerint a létesítmény 95 százalékos pusztítást szenvedett el. (1950. augusztus) (31)

A koreai háború politikai-katonai eredményeinek értékelése szintén felemás képet mutat. Nem került sor a Koreai-félsziget egyesítésére, egymást kizáró törekvéseiket tekintve így egyik Korea sem érhette el célját. Kína és a Szovjetunió megvalósította minimális célkitűzését abban a tekintetben, hogy erős ellenpontot képeztek az USA kelet-ázsiai térnyerésével szemben, valamint meggátolták Észak-Korea elvesztését. Ezen kívül Kína a térség egyik jelentős katonai erejeként is elismerést szerzett. A tűzszüneti tárgyalások során a nyugati országok és ilyenformán az ENSZ-koalíció fő követelései érvényesültek, alapvetően csak kevésbé jelentős témákban kényszerültek kompromisszumokra. Ennek megfelelően nem a 38. szélességi kör, hanem a frontvonal lett a két ország közötti határ, Észak-Korea így 3884,982 négyzetkilométert veszített területéből. Emellett biztosították a hadifoglyok önkéntes repatriálását is.

A koreai háború volt a hidegháború első – és lényegében utolsó – nagyobb volumenű összecsapása, amiben Kína és a Szovjetunió közvetlenül is összeütközött az amerikai és nyugati csapatokkal (jóllehet a szovjetek igyekeztek titokban tartani jelenlétüket). A hidegháború elkövetkező részében sokkal inkább a proxy- és gerillaháborúk jelentették a befolyásnövelés fő eszközét. A NATO 12 alapító tagja közül 7 ország (Belgium, Kanada, Franciaország, Nagy-Britannia, Luxemburg, Hollandia és az USA) fegyveres csapatokkal, további 3 (Dánia, Norvégia és Olaszország) egészségügyi kontingenssel vette ki részét a háborúból, az 1952 februárjában NATO-taggá váló Görögország és Törökország is küldött katonákat Koreába. A koreai háború ráébresztette a nyugat-európai országokat a szovjet fenyegetés súlyosságára is, ennek következtében felgyorsították az amerikai, a brit és a nyugat-német haderő fejlesztését és a NATO szerepének megnövelését. Észak-Koreával a szocialista országok fejezték ki szolidaritásukat, köztük Magyarország is, amely például egy hadikórház felállítását és működtetését vállalta Észak-Koreában.

A koreai háború volt az első alkalom, amikor az ENSZ felhatalmazást adott katonai erő alkalmazására a kollektív biztonság garantálása érdekében, azonban nem ez volt az ENSZ első nemzetközi művelete (azt az arab-izraeli háborút lezáró béke felügyelete jelentette). Az ENSZ akkori 59 tagállamából 42 nyújtott valamifajta támogatást Dél-Korea és az ENSZ-parancsnokság számára. Ugyanakkor a koreai háború kapcsán az is nyilvánvaló, hogy a valóságban az ENSZ nem a teljes nemzetközi közösség nevében lépett fel mint a kollektív biztonság szavatolója, hanem lényegében keretet adott az amerikai (és nyugati) érdekek érvényesítésére, amire a Szovjetunió Biztonsági Tanácsbeli bojkottja miatt nyílhatott lehetőség. Azt is hozzá kell tenni, hogy a hidegháború folyamán kevés alkalom adódott az ENSZ számára a nemzetközi béke megőrzése érdekében bármilyen érdemi közbeavatkozásra az USA vagy a Szovjetunió vétója miatt. A koreai szerepvállalás nem tekinthető ENSZ-békefenntartó műveletnek sem.

A két Koreát elválasztó demarkációs övezet határa a frontvonal 1951. július 10-i állapotához képest. (32)

Amerikai katona áll a demilitarizált övezet déli határát jelző táblánál. (1953. július 30.) (33)

A háború alatt a szembenálló felek – nem ok nélkül – vádolták egymást háborús bűncselekmények elkövetésével, ideértve a hadifoglyokkal szembeni bánásmódot és – különösen a háború első szakaszában – a civil lakosságot ért atrocitásokat. Az észak-koreaiak esetében az értelmiségiek és magasabb végzettséggel rendelkező koreaiak elhurcolását (és feltehetően kivégzését), amerikai és dél-koreai hadifoglyok, keresztények, jobboldalinak tartott személyek kivégzését, valamint a menekültek között elvegyülve elkövetett támadásokat rótták fel. A dél-koreaiak esetében a kommunistagyanús egyének vagy baloldali szimpatizánsok kivégzése, míg az amerikai és ENSZ-csapatok esetében a menekültekkel szembeni incidensek, valamint a polgári célpontok elleni légi támadások a leginkább felrótt tettek. A szocialista országok legerősebb propaganda vádja, a baktériumfegyverek amerikai alkalmazása azóta sem került bizonyításra.

Koreai nők sírva azonosítják a holttesteket 1953. október 28-án. Az amerikai hadsereg illetékesei szerint az áldozatok politikai foglyok voltak, akiket a kommunisták Hambung külterületén barlangokba kényszerítettek, amelyeket azután lezártak. (34)

Kivégzett amerikai katona holtteste. Négyüket valószínűleg 1950. július 9-én éjjel fogták el az előretolt megfigyelőállás és a frontvonal közötti területen, majd hátrakötözött kézzel fejbe lőtték őket. (35)

Egy pár összekötözött kéz és egy légzőnyílás a hóban árulkodik egy koreai polgári lakos holttestéről, akit a Yangjiből visszavonuló kommunista csapatok lelőttek és sorsára hagytak. (1951. január 27.) (36)

Dél-koreai katonák és rendőrök készülnek dél-koreai politikai foglyok kivégzésére Daejeon (Tedzson) városánál. (1950. július) (37)

Pablo Picasso festménye: Mészárlás Koreában. (1951. január 18.) (38)

Felhasznált források:

• A felhasznált irodalmak teljes listáját a sorozat egy külön bejegyzése tartalmazza.

 

Képek, illusztrációk forrása:

(1) IWM CT 139
(2) AIR AND SPACE MUSEUM #: 50-11880-306-PS
(3) IWM BF 188
(4) Official U.S. Navy Photograph (National Archives) #: 80-G-420658
(5) Max Desfor / AP
(6) IWM BF 382
(7) NARA FILE #: 111-SC-348678 / WAR & CONFLICT BOOK #: 1449 (Cpl. Dennis P. Buckley / Army)
(8) NARA FILE # 080-SC-409689 / WAR & CONFLICT BOOK #: 1458 (Feldman /Army)
(9) IWM KOR 613
(10) NARA FILE #: 127-N-A166426 / WAR & CONFLICT BOOK #: 1447 (T.Sgt. Robert Kiser / Marine Corps)
(11) n.a. (in Red Devils over the Yalu - A Chronicle of Soviet Aerial Operations in the Korean War 1950-53; Igor Seidov, Helion & Company)
(12) NARA FILE #: 111-SC-348805 / WAR & CONFLICT BOOK #: 1494 (Pfc. Francis Mullin / Army)
(13) n.a. (NAVER)
(14) n.a. (Kuaibao)
(15) NARA FILE #: 111-SC-358042 / WAR & CONFLICT BOOK #: 1397 (Sfc. Al Chang / Army)
(16) IWM BF 387
(17) AP
(18) U.S. Air Force
(19) U.S. Air Force
(20) AWM P00675.015 (R. Trebilco)
(21) AWM P01254.124 (R.C. Cresswell)
(22) NARA FILE #: 127-N-A2812 / WAR & CONFLICT BOOK #: 150 (Sgt Frank Kerr / Marine Corps)
(23) n.a. (Fotoe)
(24) NARA FILE #: 80-G-420687
(25) U.S. Air Force
(26) NARA FILE #: 111-SC-386809 / WAR & CONFLICT BOOK #: 1505 (G. Dimitri Boria / Army)
(27) NARA FILE #: 111-SC-351697 / WAR & CONFLICT BOOK #: 1503 (Capt. F. L. Scheiber / Army)
(28) Jim Pringle / AP
(29) NARA FILE #: 111-C-6787 / WAR & CONFLICT BOOK #: 1483 (G. Dimitri Boria / Army)
(30) n.a. (The Asia-Pacific Journal)
(31) U.S. Air Force
(32) Andrew J. Birtle - The Korean War: Years Of Stalemate (CMH Pub 19-10)
(33) AP
(34) AP
(35) NARA FILE #: 111-SC-343302 (Corporal Robert Dangel / US Army Signal Corps)
(36) Max Desfor / AP
(37) U.S Army
(38) Sucesión Pablo Picasso / VEGAP (Madrid 2019)