Modern Háborúk

A koreai háború hivatalosan összesen három évig, egy hónapig és két napig tartott. A háború evolúciója jól tükrözte a korszak katonai-stratégiai súlypontváltozását is: az észak-koreai villámháborús támadás, az incshoni partraszállás, majd a kínaiak Második Offenzívájának nagy volumenű hadműveletei mind a teljes és végső győzelemért folyó totális háború jellemzőivel bírtak, amik állandó fenyegetésként hordozták magukban a háború további eszkalációját (és nem mellesleg egy újabb világháború fenyegetését is). Az ezt felváltó stratégia egy korlátozott háború megvívására törekedett, amelynek célja az volt, hogy a korlátozott katonai célok elérésével politikai tőkét lehessen kovácsolni a tárgyalások során. Ennek fő eszköze az ellenséges erők felőrlése volt, amelyhez hozzájött még a légi fölényért való küzdelem és annak kihasználása, valamint a nukleáris fenyegetés (mint az elrettentés további eszköze). A háború második felében a kínai–észak-koreai erők is sikeresen alkalmazták a felőrlő stra

A háború egész ideje alatt intenzív harctérnek számított a Korea fölötti légtér. Az ENSZ légiereje döntő részben, majdnem 98 százalékban az amerikaiak légi egységeire támaszkodott, akiket csak kiegészítettek a többi ország – elsősorban brit, ausztrál, dél-afrikai és dél-koreai – harcoló légi alakulatai. A háború kezdetén leginkább második világháborús légcsavaros gépek jelentették a légierő nagyobb részét, ilyenek voltak az előretolt repülésirányító szerepkörben használt T-6 Mosquito, az F-51 Mustang és F-82 Twin Mustang vadászbombázók, a B-29 Stratofortress és B-26 Invader bombázók, a repülőgép-hordozókról üzemelő amerikai F4U Corsair, AD Skyraider, brit (és ausztrál) Sea Fury, Seafire és Firefly gépek, valamint a kevésbé ismert éjszakai vadászrepülő, az F7F Tigercat. Ezek mellett a típusok mellett már megjelentek a korai sugárhajtású vadászgépek is, mint az F-80 Shooting Star, az ausztrálok által üzemeltetett Gloster Meteor, a repülőgép-hordozóról is használható F2H Banshee, F9F Pant