Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Pusan Peremiter címkéjű bejegyzések megjelenítése

A koreai háború és az ENSZ-erők II. – Az észak-koreai offenzíva

1950. június 25-én reggel 4 óra 40 perckor félórányi tüzérségi előkészítés után az észak-koreai hadsereg Kim Cshek (Kim Ch'aek) tábornok irányítása alatt 11 ponton lépte át a két Korea közti határt és kezdte meg offenzíváját. A stratégia jelentős mértékben támaszkodott a második világháború alatt alkalmazott német villámháborús elvekre, amelyeket a szovjet tanácsadók igazították hozzá a koreai adottságokhoz. Ezen elvek alapján a tüzérségi csapást követően a tankok és gyalogság támadása szétzúzta a megzavarodott védőket, majd a védelem áttörése után a továbbnyomuló páncélos egységek elvágták a szervezett visszavonulás és utánpótlás útját, felmorzsolva a még védekező egységeket. A jól előkészített és összehangolt offenzívát a tüzérség mellett az észak-koreai légierő is támogatta. A Szöul elfoglalását célzó főcsapást kiegészítette a félsziget középső részén indított másodlagos támadás, valamint a félsziget mindkét oldalán végrehajtott átkaroló partraszállások is. A támadás átütő ere...